Flandria dúsgazdag kereskedő városának, Brugge-nek sorsát megpecsételte, amikor a XV. század közepén gyors iszapodásnak indult a nemzetközi kereskedelmet lebonyolító kikötője; a város fejlődése lelassult, s alig négy évtized alatt teljesen megállt. A csipkerózsika álomba merült óvárost a múlt század végén fedezték fel a turisták, s a flandriai viszonylatban is kivételes műemlék együttessel bíró Brugge azóta is a múlt romantikájára vágyók paradicsoma.

A turisták érdeklődését kultúra terén is igyekszik fölkelteni a város: az utóbbi évek Memling-, Matisse-, és Picasso-, kiállítása a külföldiek tömegét vonzotta, de visszatérő vendégei vannak a Brugge-i művészeti árveréseknek és a nyári zenei fesztiváloknak is.

A kulturális identitását kereső Flandria 1958-ban indította el a régi flamand zeneszerzők műveinek előadását támogató Flandriai Fesztivált. Ennek részeseményeként, 1964-ben rendezték meg az első Brugge-i Musica Antiqua Fesztivált. Az al-fesztivál hamarosan önálló életet kezdett, és nagy nemzetközi hímévre tett szert, ami jórészt historikus zenei előadási gyakorlat Brugge-ben gyakran fellépő művészeinek köszönhető (Anner Bijlsma, Sigiswald Kuijken, Wieland Kuijken, Frans Brugge, Nicolaus Harnoncourt, Gustav Leonhardt), másrészt jól kamatozó ötletnek bizonyult a fesztivál keretében a régi hangszerek játékosai számára kiírt zenei verseny, és nyári tanfolyam. Az orgona-, csembalo-, pianoforte vagy ensemble versenyeken elért jó helyezés számos, a győzelem idején még ismeretlen ismert művész nemzetközi karrierjének indulását segítette. (Brugge-ben nyert Pierre Hantai, Luca Antoniotti, Geoffrey Lancester, Ella István, Dobozy Borbála, a Huelgas-ensemble stb.).

Az idén 33. alkalommal meghirdetett fesztivál programján fiatal zenészek számára hirdetett kurzusok, zenetudományi konferenciák, templomban, szabadtéren és teremben rendezett hangversenyek szerepelnek, és nem marad el a csembalo/pianoforte verseny sem.

A július 27. és augusztus 10. között zajló Brugge-i Régi zene fesztiválon fellép a "La Colombina" énekegyüttes, a "New London Consor", a londoni "Florilegium" barokk zenekar, a "Musica Classica" Bart van Oort vezetésével, az "Ensemble Deadalus", Gordon Murray, a "La Petite Bande" és a "Collegium Instrumentale Bruggense" Patrick Peire vezényletével.
Magyar előadó sajnos ebben az évben sem szerepel Brugge-ben. Igaz, míg az ötmilliós lélekszámú Flandria 8 felsőoktatási intézményeiben majd 20 éve működik régizene tanszak, ezt az előadásmódot a tízmilliós Magyarországon sehol sem tanítják.

(1996.)

 

Jó bornak is kell a címke

Giuseppe Raffa seregei Brüsszelben

Berlioz a Zenithen

Párizsi Őszi Fesztivál 1995

Fesztivál az összetartozás jegyében

A 10 éves "Kinepolis" jól exportálható

"In Flanders Fields": múzeum a békéért

Karcsúsodik a belga zenei élet

Rubens és Van Dijck komputeren

Kiállítás a Banque Paribas kincseiből

Divat és Művészet 1960-1990

12. Nemzetközi Művészeti és Antikvitás Vásár

Brugge-i régi zene fesztivál, 1996

Könyvvásár és kiber-fórum

Művészetek Fesztiválja, 1996

Megalakult a Költészet Európai Akadémiája

Párizsba szerződik a Lyoni Opera felvirágoztatója

A "Zene városában" Pierre Boulez

Ismét mozivásznon a Pillangóasszony

Új zene, szabadon

Vurstli-kiállítás Párizsban

Az eltűnt múzeum

További cikkek
Művészet és menedzsment Belgiumban és Franciaországban témában

email