Az idei kora ősz Belgiumban magyar zenekari találkozó idejének bizonyult. A Jubilate Hungaria brüsszeli hangversenyein méltán sikert arató Kocsis Zoltán, Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar fellépése után két héttel Flandriában került sor a Magyar Állami Operaház zenekarának három hangversenyére. Az első, szeptember 19-i koncert még a rendkívüli igényességéről ismert a Flandriai Fesztivál (Festival van Flaanderen) 1995. évi programjába is bekerült, az esemény a Mechelen nemrég felújított műemléképületében, az Oude Vlees Halleban (Régi Húspiac) került sor. Ezt követően Turnhoutban (20-án), majd az egyeteméről nevezetes Leuvenben lépett fel az Opera zenekara (21-én).

Amennyire meglepően hangzik vásárcsarnokban koncertet rendezni, annyira meggyőzőnek bizonyult a termet illetően a mecheleni szervezők választása. A termet illetően... Mert hiába szeretne a kritikus lelkesen beszámolni egy tekintélyes fesztiválon fellépő magyar zenekar ünnepén keresztül a magyar zenekultúrának szóló elismerésről, a parlamenti interpellációk eredményeképpen a csőd széléről visszarángatott Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának (BFTZ) belgiumi fellépése már a próbán is világossá tette a tekintélyes múltú zenekar szorult helyzetét.
Hiszen csak a szűkös esztendők kényszeríthetik ezt a kiváló együttest arra, hogy 46(!) fővel -egy kiszenekar méretű csapattal- képviselje Magyarországot külföldön, és nagyzenekart igénylő romantikus műveket egy tanulókarmester buzgó csapkodásával nehezítve kelljen előadnia -ismétlem, egy nemzetközi rangú fesztiválon, ráadásul- a zenekar bemutatkozó hangversenyeként.

A flandriai koncertek magyar romantika jegyében összeállított műsora ugyanis (Erkel: Hunyadi-nyitány, de Boeck: Hegedűverseny, Liszt: Tasso szimfonikus költemény, Weiner: V. Divertimento és Brahms: Magyar táncok) karaktereket, drámai kifejezőerőt, néhol magyaros lendületet, és a romantika műveihez méltó szakmai felkészültséget feltételez. Ez Mechelenben csak a magyar muzsikusok sajátja volt. A koncertek flamand karmestere, Herman Engels formálási és elmélyült muzsikálási képességeiről nehéz bármilyen elismerést is megkockáztatni. A képzés (vagy a gyakorlat?) hiányából adódó zenei és technikai problémákon csak a budapesti zenekar műismerete, jóindulata és a karmesteri ügyetlenségből bekövetkező billenéseken hidegvérrel átlendülő zenekar segített. Muzsikusaink többet nem tehettek, mint hogy az előadás gondját levették Engels vállairól. Ám csonkazenekartól ne várjunk csodát: a romantika kulminációs pontjaihoz elégtelen létszámban jelenlévő muzsikusok rutinja a hangzásbeli aránytalanság leküzdésére elégtelennek bizonyult.

Hogy a mecheleni koncertnek mégis volt zeneileg értékelhető hozadéka az egy őstehetség, Lendvay József hegedűművész nagy reményekre jogosító szólójának (de Boeck: Hegedűverseny) köszönhető. Ez a fiatal, 20 éves hegedűművész aki zeneakadémiai tanulmányait csak most kezdte meg, már titkok tudójának bizonyul. Hegedűjének dús hangja betölti a termet, tónusa egyéni és különösen jól illik a romantikus koncertekhez; g-húrjának zengése az első pillanattól megfogja a hallgatót, akit egyébként is elbűvöl Lendvay természetes játéka, a legnehezebb passzázsokon és a les petits riens egyszerűségével túljutó virtuozitása. Lendvay megérdemelt ovációban részesült, s a ráadás szám után (Paganini: Nel cor piu variációk !) elragadtatottságában felállva ünnepelte a mecheleni közönség.

A nagysikerű vendégszereplés után csak remélhetjük, hogy Szenthelyi Miklós személyében olyan tanára lesz Lendvaynak, aki megóvja növendékét a haknik gyors sikerétől azért, hogy az elkövetkező néhány zeneakadémiai év Lendvay számára tényleg a zenei perfekció elérését jelenthesse, s hogy a nemzetközi rangú mesterektől tanult stílusismeret mellett a hangszerének mélyebb egyenrangú szépségben éneklő e-húr technikájának, és egy biztosabb intonációt adó hangképzés elsajátítására is ideje maradjon. Azt is reméljük, hogy Herman Engels ezek után is ügyes önmenedzser marad, a nehéz helyzetben lévő zenekarunktól ezentúl is órákat vásárol, s ha majd Mahler-zenére fáj a foga, nem egy operett-méretű, hanem a teljes BFT Zenekar kiutaztatásában gondolkodik.

A Staatsopera Orkest van Budapest (Magyar Állami Operaház Zenekara)
mecheleni koncertjének műsora a Flandriai Fesztivál programfüzetében
(za 19. okt Mechelen, Oude Vleeshalle, 20.30 u).

Szóval minden jó, ha a vége jó: a flamand közönség elégedetten távozott, Lendvayt remélhetőleg visszahívja a Flamand Fesztivál, s a három koncert után a zenekar tagjai 150 márka napidíjjal lettek gazdagabbak.

És mégsem felhőtlen a siker.
Belgium kicsi ország. Flandria feleakkora terület. A hírek itt gyorsan szárnyra kelnek. Akadtak bizony olyanok, akik furcsálták, hogy egy háromnapos turné során -egy 40 kilométeres sugarú körön belül- ugyanaz a zenekar két különböző néven szerepel. Azonos felállással, és szinte azonos műsorral.
Tényleg, csak a szervezők tudnák megindokolni, hogy a Budapesti Filharmonikus Társaság Zenekara miért a kévésbé ismert Magyar Állami Operaház Zenekaraként jelentkezett, s ha már az Operaház együtteseként szerepelne, miért kellett egyetlen hangverseny kedvéért a Budapesti Filharmonikus Zenekar (Budapest Philharmonic Orchestra) névre váltanik, olyan nevet használva a leuveni koncert alkalmából, amely névtől egy -éppen Belgiumban megjelent- kétes értékű húsvéti lemezsorozat kapcsán, a Muzsika júniusi számában egyszer már élesen elhatárolta magát a zenekar vezetősége?

Az 1995/1996-os lőveni koncertévad műsorát felsoroló "Concertagenda" 30. oldalán a
Budapest Philharmonic Orchestra néven szerepel a Magyar Állami Operaház Zenekara.

Elgondolkoztató az a tény is; hogy -akár ilyen akár olyan nézve, akár szponzori akaratra, akár nem- egy nemzetközi fesztivál programján szereplő BFTZ mecheleni hangversenyén a nézőtér első sorában a belgiumi magyar nagykövet is helyet foglalt. Felmerül a kérdés: mi lenne, ha a zeneművészeink sikerére mindig büszke kormányzatok nemcsak "aratáskor", de a siker előmozdításához szükséges anyagiak biztosításakor is az elsők között jeleskednének? És miért gondoljuk, hogy Magyarország felé megnyilvánuló rokonszenv és áldozni készség elegendő, ha a Magyarország képet olyan hatásosan befolyásoló kultúra nem kapja meg a külföldi jelenléthez szükséges támogatást (sem)?

Pedig a BFTZ és Lendvay József az eget is lemuzsikálja Mechelenben, ha a hiányzó 10-14 kollégájuk kiutazását is fontosnak tartja valaki.

(1995.)