|
Művészeinek külföldi szereplését minden ország fontosnak tartja. Egy sikeres fellépés hatásos idegenforgalmi reklámmal egyenértékű, ha nem több. A Magyarországról alkotott képhez Bartók, Kodály, Kocsis, Ránki éppúgy hozzátartozik, mint a Herz szalámi és a Zwack Unicum. Védett nevek, garantált minőséggel. Következésképp: állandó kereslettel, hiszen a jobbnál jobb művészekkel teli komolyzenei piacon is két tényező számít, a hírnév és a minőség. Jól tükrözi ezt a lemezkereskedelem. Bárhol is érdeklődjünk a világon, a minőséget kínáló CD árai egységesen magasak. Csakhogy amíg a tapasztalt nyugati vásárló lesi az alkalmat, hogy márkás híradástechnikai vagy számítástechnikai készülékekből árleszállításkor bevásároljon, ugyanez a buzgóság nem hatja át a megszokott ár töredékéért kínált akciós lemezek esetében. Jól tudja, hogy a felvétel- és gyártástechnikailag jó minőségű CD előállítása nem kerül sokba, régi felvételek átjátszása még olcsóbb. Ami költséges, az az előadói és szerzői jogokkal kapcsolatos kiadás. Takarékoskodni a művészen lehet. Ha egy CD rendkívül olcsó, akkor az bizony gyanús. Április 5. és 11. között a belgiumi GB (Grand Bazar) áruházlánc legnagyobb üzleteiben 49 belga frank voltbegy CD ára. A 210 forint körüli összeg önmagában nem keltette volna fel érdeklődésemet, ha a heti akciós árakat tartalmazó füzet apró fényképein nem magyar együttes, a Budapesti Filharmonikus Zenekar (Budapest Philharmonic Orchestra) neve állt volna kibetűzhetetlen nevű karmester és szólista társágában. A CD-t Magyarországon 700, 800, 1200 (és több) forintért vásárló, meglepett polgár kíváncsi lesz: ugyan milyen lehet az a lemez, amely a 20,5%-os belga forgalmi adóval, az áruház ki tudja hány százalékos haszonkulcsával és a felvétel költségeivel terhelve is csak 210 forintba kerül? A szupermarketben körülnézve a meglepetés fokozódik. Classical Disk Company név alatt valójában 25 lemez, egy egész sorozat kínálja magát. A felvételek az úgynevezett népszerű szerzők - népszerű művek kategóriába sorolhatók: Beethoven, Mozart, Haydn, Schubert, Csajkovszkij szimfóniái társaságában híresebb zongoraversenyek, nyitányok, de még Paganini-hegedűverseny is található. És valóban, a közreműködő zenekar magyarnak tűnik: hol a Budapesti Filharmonikus Zenekar, hol az Új Filharmonikus Zenekar, hol a Budapesti Filharmonikusok Kamarazenekara névvel találkozunk. Aki ezek után azt gondolná, hogy a magyar zenekar mellett magyar karmester és magyar -de legalábbis ismert- szólisták szerepelnek, nagyon téved. A lemezeken Joseph László, Antal Kalinov és Alexander Taminov vezényel, a szólisták pedig Michail Iwanova, Anatol Gilova stb. A lemez készítője nem nagyon töri magát, hogy a művészek felfedezésének örömével megajándékozzon. Csak a védőcelofán felnyitása után derül ki, hogy a doboz semmilyen tájékoztatót nem tartalmaz. Igaz, maga a gyártó is rejtőzködik, nevén kívül semmit nem tudat. A zenéhez nem értő, de az átverések trükkjeit jól ismerő nyugati vásárlónak pusztán ez a tény is elegendő. Általában lemond a kínálkozó nyereségről. A kitartóbbak azonban meglepődhetnek az amatőr és felületes munkáról tanúskodó borítók olvastán. A 25 lemez között nem akad egy sem, amely hibátlan feliratot, pontos tájékoztatót adna. A zenében és idegen nyelvekben némileg jártas szemlélő megmosolyogja az Ouv. Tannhäuser (lemezszám 880914), az Andantinno grazioso (880917), a Pianoconcerto nr. in g, op 58 (880405) jellegű hibákat. Eredeti meglepetéssel szolgál az a két lemez, amelyen a közreműködő szólisták neve nem is szerepel. Izgulhatunk, hogy a Paganini-, Liszt- és Beethoven-versenyműveket tartalmazó felvételekről (880409, 880405) tényleg hiányzik-e a szólista, avagy névtelenségük megérdemelt kritika. Megkérdezhetjük: miért jelent D-dúrt az "in d", és f-mollt az "in F", s milyen logika diktálja a "H-moll"-ra váltást? Miért következetlen a tétel-időtartamok feltüntetése, s miért szerepel az elülső borítón Ouv. Der Fliegende Holländer, míg a hátsón Ouverture Der fliegende Holländer? És hiba hiba hátán... Különlegességekre szakosodott zenerajongónak vagy olcsóságot kereső külföldinek kell lenni ahhoz, hogy valaki ennyi figyelmeztető jel után a sorozat bármelyik tagjáért is pénzt adjon. De aki megteszi - úgy kell neki! A csokinyúl és csokitojás mellől tájékozódásul megvásárolt két lemez egyike, a 880914-es, kijózanító leckét ad a csoki-minőségből. Az olvadó bizalom végképp eltűnik a lemez hallatán. A borítón látható DDD-re -a készítés minden fázisában digitális technológia alkalmazására utaló jelre- alaposan rácáfol a lemez zavaró alapzaja és a régi, 33-as fordulatszámú lemezeket idéző pattogás. Ezt a hangminőséget Afrikában is megmosolyognák. Hogy hol történt a felvétel, próbateremben, vagy egy külföldi kultúrházban; hogy a "barátság éveiből" megmaradt lemezek felújítását kapjuk, avagy újabb keletű kooperációnak vagyunk fültanúi, rejtély marad. 49 frankért nem jár felvilágosítás. Technikai szempontból értékelve a produkciót, az említett három D nem több, mint megtévesztő szegélydísz. Zeneileg viszont annyit kapunk, amennyit megfizettünk. Grieg A-moll (sic!) zongoraversenyében a szólista, Vera Sjelanova korrektül helytáll (az 1. tétel kadenciájának maszatjait leszámítva), a Budapesti Filharmonikus Zenekart pedig nem nagyon zavarja Alexander Taminov karmester. Fülünkben marad az intonációs problémákkal küszködő csellószólam, a csúnya vonóshangzás és a feltűnően szőröshangú első fuvola emléke. A lemezen megszólaló két Wagner nyitányt az Új Filharmónia Zenekar játssza, Antal Kalinov vezényletével. Az azonos hibákból és hangzásból ítélve nem a hasonló nevű hírneves zenekar felvételét kapjuk, találgatásom szerint a Budapest Filharmonikus Zenekar mutációjával van dolgunk. Kalinov munkája is képzelgésre csábít, álmosító zenélése egy tiszteletreméltó, dirigálásban megfáradt nyugdíjas képét idézi fel bennem. Ha nem koncertfelvételről van szó, érthetetlen, hogy Kalinov mester miért nem csiszolt az együttes játékon és -sok egyéb mellett- a Bolygó Hollandi nyitányának bosszantó intonációs és technikai hibákkal tarkított angolkürt-szólóján. A hangzás- és arányproblémákhoz erősen hozzájárul a (szintén névtelen) hangmérnök feledésre méltó munkája. Ezt különösen a másik lemez (880917) meghallgatásakor sajnáltam. A nem kevés hamis hangot leszámítva, itt sokkal jobb formában játszik a zenekar. A muzeális hangzás azonban mindent tönkretesz. (A tesztelést Technics, majd Bang&Olufsen rendszeren végeztem.) Tudjuk, popzenei CD esetében gyakori az eredetihez megtévesztésig hasonló külsejű, azonos minőséget nyújtó kalózkiadás. Esetünkben ilyesmiről nem lehet szó: a lemez azért olcsó, mert rossz. Kérdés persze, hogy valóban a feltüntetett művészek játszanak-e rajta, s léteznek-e egyáltalán ilyen nevű szólisták? Az sem bizonyos, hogy a felvételeket a művészek tudtával és beleegyezésével adták ki, lehet, hogy egy garázsban átjátszott zenekari próbát kaptunk kézhez, sőt talán az egész gyártás "fusiban" készült. De a közreműködök kiválasztásának okát is találgathatjuk. A sorozat készítőinek még a Liszt-zongoraművek korongjához sem sikerült magyar előadót megnyerniük, vagy valamelyik felvételektől roskadozó szalagtárból megfelelő hazait szerezniük. A
bagóért kínált áru zsákbamacska. Ha használhatatlan: drága mulatság.
Esetünkben a vevő a pénzét veszti, a művész meg hitelét. Sajnálatos,
hogy a Budapesti Filharmonikus Zenekar névhez kellemetlen emlékek
társulnak.
(1995.) |
