|
Az egykor nagyhatalmú flamand városok a századfordulón hétköz-napi életet élnek. Egyedül Oostende ragyog. A divatos fürdővárosban fél Európa megfordul. A tengeri jódos levegő (és a kaszinó!) miatt ide látogató közönséget persze nem érdekli a vidék. Igaz, az óvatlan turistát meg is tréfálná a természet: a vizenyős mezőkön mindig páradús a levegő, és ha esik vagy ha ritka ajándékként felhőtlen az ég nincs hova bújni: fák csak az 50-60 méter magas dombokon nőnek. A békés Nyugat-Flandriában a Szarajevót követő hadüzenet nem okoz riadalmat: a nagyhatalmak átjáróházaként szolgáló vidéken mindig a kivárás bizonyult a legjobb taktikának. Az álmos polgárváros, Ieper, ráadásul biztonságban érezheti magát: a középkori sáncokat maga Vauban, a Napkirály zseniális hadmérnöke formálta újra. 1914 őszén az ieperiek a falakról nézik miképp sorakozik fel északon a német, délen az antant sereg. A kedélyes promenádnak hirtelen vet véget a német támadás. A flamand mezőkön elszabadul a pokol. Az eddig ismeretlen tűzerejű fegyverek állóharcra kényszerítik a feleket. A nyolcvan kilométeres arcvonalon farkasszemet néz hárommillió katona. Nieuve Port, Menen, Dikkebus, Zillebeeke, Diksmujde, Kemel, Passendaele, Wijtschate -addig sose hallott városok és falvak nevét kapja szárnyra a hírnév. Ieper, a hídfőállás pusztulásának fotói bejárják a világsajtót, és a négyzetméterekért folyó harcok térképét is rendszeresen közlik. Az ellenséget lekaszáló géppuska-, pergő- és zárótűz hatását lelkes hangú cikkek ecsetelik. Aztán vastag betűs cím üvölti: "Gáztámadás!" Az újkori haditechnika első nagy összecsapása végül félmillió életet követel. Csak Ieper térségében. A város körül húzódó front sebesültjeinek száma 1918-ra eléri a másfélmilliót. *** A fegyverszünet után a bombatölcséreket betemetik, Ieper újjáépül. Az eredeti tervek alapján elkészül az 1245-ben emelt Lakenhallen (Posztó ház), rekonstruálják a főtér házait és még vagy 1200 épületet. A traumát követően a város az emlékezés jegyében él: az elesettek sírjait a környék 170 haditemetőjében gondozzák, az eltűnt 54.896 angol és ausztrál katona nevét diadalívre vésik, és 1926 óta minden este 8 órakor három trombitás eljátsza az angol sereg takaródó jelét, a Last Poste-ot. Idővel tananyaggá lesz a háború története, és nem kerüli el a kötelező olvasmányok sorsát a jevtusenkói szépségű frontköltemény, a flamand mezőket, a pipacsokat és a halált megéneklő "In Flanders Fields" (A Flamand Mezőkön), John McCrae, orvoskatona Ieper közelében írt verse. A hírhedt négy év emlékét őrző "Hídfőállás, Iper" múzeumban katonaruhába öltöztetett bábok, porosodó fegyverek, rozsdás lőszermaradványok (a tárgyakhoz nyúlni tilos!), szánalmas bunker-imitációk és a hadieseményeket soroló tájékoztatók várják a látogatót -a kiállítás mai szemmel tömény unalom. Hogy az értelmetlen pusztítás szimbólumává lett város miképp sugározhatna általános pacifista szellemet, és hogyan szólíthatná meg a mai generációt, hosszú ideig senki sem tudta. Változást a Van den Groten Oorlog (A Nagy Háborúról) című 1978-ban kiadott könyv hoz. Eltérően történelmet a konfliktusok leírásában előadó gyakorlattól, ebben a könyvben a közkatonák, az egyszerű szemtanuk mesélik el hogyan látták a háborút. A hatalmas siker arató könyv valóságos lavinát indít el: az emberek fölajánlják szeretteik dokumentumait (fényképeket, naplókat, leveleket) és hajlandók az eddig elfojtott emlékekről beszélni. A háború befejezése után 80 évvel, az idén tavasszal megnyílt "In Flanders Fields" múzeum első kiállítása jórészt ezekre a személyes anyagokra épül.
A helyszín -a szétlőtt majd újjáépítetett Lakenhallen- varázsa, a személyes hang és a használati tárgyak kuriózuma része az In Flanders Fields átütő sikerének. A döbbenetes hatás azonban a közlendő átadásának újszerű módjának köszönhető. A múzeum koncepciójának kialakítói a "didaktikus múzeum" már bizonyított, a fiatal közönséget is meghódító példa követői. A párizsi "Művészetek és Tudományok városa", Iper is felvonultatja a multimédia minden segédeszközét. Video, dia, diaporáma, konzultálható CD-Rom, hang- és fényhatások, tájékoztató táblák (négy nyelven!), megérinthető tárgyak(!), működésbe hozható makettek hol egymásba olvadó, hol szigetekbe rendezett együttese segíti a megismerést. A múzeumi kalauz nem is múzeumlátogatóról, hanem nézőről beszél, és valóban, az egész jobban hasonlít egy színházi előadásra (szereplőkkel, feszültséggel, tanulsággal) mint egy szokványos múzeumra. A kronologikus sorrendet követő 14 szekció (jelenet?) közötti séta a béke utolsó perceit élő Iperben kezdődik és az újjáépítés kezdeteinél végződik. A témák: bevonulás, árokharc, új fegyverek, hátország, senki földje, kórház stb. A rendezés kitűnő. A néző minden pillanatban megszólítva érzi magát, közömbösségéből az első lépéstől kizökkentik; emitt a fényképekhez hangfüggöny társul (induló, csatazaj stb.), arra képernyőről hozzábeszélő színészek állítják meg, ott taktilis képernyő kínál plusz információt, erre ember nagyságú bugyogó folyadékkal teli plexihengerbe zárt gázmaszkok látványa kelt fojtogató érzést... A figyelmet hol szemmagasságban, hol afelett, hol derékmagasságban vagy padlószinten keltik fel a tárgyak. A csúcspontot jelentő 11., "éjjeli támadás" szekció sötétjében viszont minden irányból megdolgozzák. A korabeli híradókból és az eredeti helyszíneken ma felvett jelenetekből komponált bejátszások, a vakond-mód élő katonák megpróbáltatásait soroló levélrészletek, a pergőtűz és a schrappnerek hangja, a páraszerűen gomolygó szárazjég, a becsapódásokkal egy időben az üvegpadló alatt felvillanó arcok együttesének összhatása leírhatatlan. Mindez a gyilkolás sokkoló ábrázolása nélkül! A rendezés ügyel a feszültség levezetésére: a "hadikórház" szekció ugyan torokszorító, de a csend és a halálos nyugalom mégis megkönnyebbülést jelent. Az utolsó, "újjáépítés" szekcióban a néző ismét vonalkód olvasóba illesztheti a jegy mellé kapott papírcsíkot, hogy a képernyőről megtudja, mi lett a háború végén azzal a valóságos személlyel -saját, komputer kisorsolta szemtanújával- akinek sorsát eddig terminálról terminálra követhette. Mi volt ez, multimédia, videoszobor, performansz? -a kiállításról megilletődötten távozó néző a tágas hallban ezen is elmerenghet, de ha tetszik számítógépes adatbázissal konzultálhat sőt, kérdéssel fordulhat akár egy hús-vér történészhez is. *** A múzeumi kalauz szerint "a szívre és értelemre egyaránt hatni kívánó kiállítás" koncepciója a Genti Egyetemi történelem és kommunikáció tanárainak valamint flamand művészek közös munkája. A 33 számítógép, 13 terminál, 6 videovetítő, 3 füstgép, 9 CD-olvasó, 8 diavetítő, 500 fényberendezés, és a 12 hangzó dekorációhoz tartozó 50 hangszóró összehangolása a londoni Event Comm-nication Ltd és a David Hersay Associates céget dícséri. A tudósok, művészek, szakemberek együttműködése kétségtelenül jól sikerült. Anéző korrektül felsorakoztatott tényeken alapuló művészi élményben részesül. A kiállítás erénye, hogy a német barbarizmus tárgyszerű ábrázolásához hasonlóan, a belga történelem fájdalmas emlékéről, a francia vezetés alatt álló flamand katonákat érő hátrányos megkülönböztetésről is nacionalizmustól mentesen, Eurokonform módon beszél: nem hallgatja el, de tartózkodik a történtek minősítésétől. Az antimilitarizmus hangsúlyozása persze nem véletlen, hiszen az ezredfordulót követően Nyugat-Flandriában hatalmas békeparkot nyitnak. Ennek lesz része az új múzeum. A nemes gondolat megéneklése azért a konyhára is hoz valamit. A Mártír Városok Szövetségébe tartozó Ieper 35.000 lakosából 2000 él közvetlen az idegenforgalomból. A 138 millió frankért (900 millió Ft) létrehozott békemúzeumtól a város vezetése 25%-os forgalomnövekedést remél. (1996.)
|
