Az ötvenes évek operafilm-hulláma után jó pár év eltelt, míg ismét a vászonra került néhány maradandó élményt nyújtó alkotás. Bergman Varázsfuvolája, vagy Zeffirelli Otelloja a színpadi műfajt filmre átgondoló Rendező, a játszani is tudó Énekes, és a minőségi hangfelvételeket élvezhető minőségben visszaadó mozi-hangosításnak köszönheti a sikert. Az Erato Films 1995 decemberében új operafilmmel rukkolt elő: Puccini Pillangóasszonyára vállalkoztak, sztárművészek nélkül.

Az 1904 januárjában, a Scala bemutatóján morgással, nevetgéléssel, és folytonos bis-ek bekiabálásával megbuktatott opera -a Pillangóasszony- témájából, a szövegkönyv alapjául szolgáló Belasco dráma alapján, már 1915-ben film született, Mary Pickforddal a címszerepben. Azóta maga az opera is több feldolgozást megért, s a Jean-Pierre Ponelle rendezte legutóbbi változatot Mirella Freni és Placido Domingo szereplése tette emlékezetessé.

Az amerikai tengerésztiszt színjátéka ellen védtelen japán gésa tragédiájának újabb megfilmesítője, a francia Frédéric Mitterrand, így indokolta Puccini választását: a Pillangóaszony szövegkönyvét mindig ugyanúgy szerettem, mint a darab zenéjét. Nem riasztott a mások számára melodramatikusnak téma. Puccinit bizonyos körökben illik leszólni, és a komponisták második sorába sorolni, s művei közül különösen a Pillangóaszonyt érte sok támadás. Mint rendezőt engem is a futottak még kategóriába szoktak sorolni. Jól összeillünk, nem gondolja?

Ami igaz, az igaz. A filmet végignézve megállapíthatjuk, hogy Mitterrand nem akart nagyot mondani, nincsen prekoncpeciója, és elkerüli a darab buktatóit: nem csinál melodrámát és nem japánkodik. Kevésszer áll elő egyéni ötletekkel, de amit kitalál az a színpadi mű ismerőjét sem zavarja. Elfogadjuk, amikor a házassági jelenetben a shinto istenekhez hasonlóan, lábát szinte a földre sem helyező bonc-két jelenik meg az átkait szóró nagybácsi, s azt is, amikor Butterflay <Che tua madre> szövege alatt (épp Pinkertonnal való találkozására gondol), egy vízparti szerelmi jelenet képeit társítja a rendező. (A zümmögő kórus hangjaihoz az 1904-es Nagasakit idéző archív felvételek vág a rendező, melyek autentikusak ugyan, de alkalmazásukat nem igazolja a dokumentalista elemektől tartózkodó első másfél óra.)

A Pillangó kissasszonyt szereplőinek válogatásakor Mitterrand igyekezett Puccini előírásait követni. "A szövegkönyvnek megfelelő szereplöket akartam - mondja Mitterand-, fiatalokat, vonzóakat, akiket közelről is filmezhetek, bár nem volt kikötés, hogy ázsiai művész alakítsa a címszerepet."
Ennek az eltökéltségnek köszönhető, hogy a "Madame Butterfly elveszett tisztessége" című film felfedezni érdemes produkció lett. A nemzetközi színpadokon eddig ismeretlen énekesnő, a kínai Ying Huang ugyanis telitalálatnak bizonyul Cso-Cso-Szan szerepében; Ying Huang csodálatos, kristály tisztaságú lírai hanggal rendelkezik, melyet jól pozícionál. Mély hangjai is szépek, anélkül hogy forszírozná őket. (Igaz, hangfelvétel alapján ma már nehéz véleményt mondani egy énekesről, de valószínű, hogy Ying Huang a stúdiótechnika ápoló segítsége nélkül is tud énekelni.) Ráadásul, a fiatal tetszetős alakú művésznő, szemérmes, vonzó szépségével hihetően lesz a hódító Pinkerton prédájává. A Sanghajban tanult énekesnő nem kötődik az olasz kultúrához, éneklése inkább univerzális szépségű, játéka őszinte, és igaz -alakítása tökéletesen igazolja az ázsiai típusú szereplő választását. Mitterrand filmjében nyújtott teljesítménye alapján bátran sorolhatjuk Ying Huangot az Emmy Destinn, Geraldine Farrar, Toti Dal Monte, Gilda Dalla Rizza, Maria Callas, Lotte Lehmann, Renata Tebaldi, Leontyne Price, Mirella Freni, Várady Júlia, Renato Scotto, és Raina Kabaivanska nevével fémjelzett Puccini-gésák sorába.

Frédéric Mitterand többi szereplője is szövegkönyvszerű: a szórakozni vágyó Pinkertont a nagyon yenkee Richald Troxell, Suzukit Ning Liang (Kína), Sharpless Richard Cowan (USA), Gorot Jing-Ma Fing (Kína) alakítja. A korrekten közreműködő Francia Rádió Énekkarát és az Orchestre de Paris-t a Kölni Operaház zeneigazgatója James Conlon dirigálja, akinek tempói Puccini-szerűek, zenélése érzelemdús.

Az opera képi világa szép, s a Japánban járatlan néző számára hitelesnek tűnik. (A film külső jeleneteit Tunéziában forgatták!) Az alkotótárssá előlépett rendezők munkái után nagy kérdés, hogy miért vállalkozik valaki operafilm készítésére. Miben tud többet adni, mint a színpad? A Frédéric Mitterrand rendezte Pillangóasszony esetében nehéz lenne erre válaszolni. Az opera kedvelő nézők azonban nem fognak csalódni: a szuperprodukciókhoz képest szerény költségvetésből egy élvezhető operafilmre, és egy sztárgyanús énekesnő felfedezésére futotta.

(1996.)