Az európai kulturális események iránt érdeklődők figyelmét általában elkerüli Belgium. Olyan meghatározó kulturális jelentőségű városokkal, mint Párizs, London és Amszterdam valóban nem könnyű konkurálni mégis, az általában az Európa politikai- és gazdasági adminisztrációjában és a békefenntartó missziókban betöltött szerepéről ismert ország egyre érezhetőbben igyekszik a kultúra terén is akkora érdeklődést felkelteni, mint a NATO-, és a Straszburg-Brüsszel között ingázó euro-parlamenterek döntéseinek első oldalon szereplő hírei.

A megvalósuló "európai gondolat" jegyében se szeri se száma a hazai és a más népek kultúráját bemutató kiállításnak, nemzetközi fesztiválnak. A Magyarországnál háromszor kisebb Belgiumban egymást követik, vagy akár egy időben zajlanak (néha egymást el is fedik) a rangos kulturális események, melyek során minden művészeti ág képviselteti magát. A kultúra iránti érdeklődés errefelé hagyomány, a fellendülést e téren a Belgiumban székelő nemzetközi szervezetek növekvő száma és ezek fizetőképes alkalmazottainak jelenléte okozza. Brüsszel az utóbbi évtizedben rangjához méltó kulturális életbe kezdett, melyet politikai és gazdasági csomópont szerepének mintájára az a törekvés jellemez, hogy Belgium és azon belül is Brüsszel, a különböző kultúrák találkozóhelyeként lehetővé tegye egymás értékeinek jobb megismerését.

Az összefogás jegyében született 1993-ban a Jubilate fesztivál is, melynek alapítója a Flandriai Fesztivál, a Vallóniai Fesztivál, a Brüsszeli Filharmóniai Társaság és az Europalia Alapítvány volt. Elképzelésük szerint, az évente megrendezésre kerülő Jubilate a kommunista rezsim alól felszabadult kelet-európai országok bemutatását célozza (a földrajzi meghatározásra később visszatérünk), zenekultúrájuk reflektorfénybe állításával. A Cseh és a Szlovák Köztársaság, majd Lengyelország műsorát követően Magyarország ez év őszén, szeptember 9. és október 10. között kapott lehetőséget. A belga szervezők által összeállított Jubilate Hungaria műsorának középpontjában két komponista, Liszt és Bartók művészete állt, és három Flandriában tartott hangversenyen Bartók és Kodály 1905-ös felfedezésének tárgyát, a magyar népdalt is megismerhette a közönség, Sebestyén Márta és az Ökrös együttes előadásában.

Bartók választását az 1995-ös Bartók-év is indokolja, s mint ezt a Brüsszeli Filharmóniai Társaság hetilapja is aláhúzta, "a nemzetek fölött álló, mégis magyar gyökerű zenét alkotó zeneszerző különösen jó párost alkot az első, gondolkozásában is európai zeneművésszel, Liszt Ferenccel". A flamand és a francia nyelvű napisajtót átböngészve úgy tűnik, hogy a Bartók-év lázában Lisztről szóló írásra nem futotta, viszont a kétnyelvű sajtó kulturális rovatainak Bartók híradásai alapján elégedettek lehetünk: jó forrásból dolgoztak, információik helytállóak, Bartók művészetének értékelésekor pedig a legnagyobb elismerés hangján szólnak. Ebben nyílván szerepet játszik a budapesti Bartók kutatásban részt vevő flamand Denijs Dille professzor és a vallon Yves Lenoir zenetudós munkásága. Bartók és Brüsszel kapcsolatát sok cikkben büszkén említették. Az némi elégtétel a 60 évvel ezelőtti hallgatásért: Bartók 1937 és 1938-as belgiumi szerepléseiről a korabeli napilapok ugyanis nem tudósítottak.

A hangversenysorozat brüsszeli szakasza szeptember 28-án kezdődött, s az amerikai, belga (flamand és francia nyelvű) orosz, osztrák, valamint magyar művészek fellépésével zajló fesztivál igazi nemzetközi koprodukciónak bizonyult. A hangversenyeket Brüsszel legrangosabb helyein, a Királyi Konzervatóriumban, és Szépművészetek Palotája koncerttermében rendezték. A Mont des Arts-on (Művészetek hegye) épült Palota (Palais des Beaux-Arts) -tervezője a belga art nouveau mestere, Victor Horta- a brüsszeli kulturális élet világítótornyaként (könyvtárak, múzeumok és a Gare Central szomszédságában) a város központi helyének számít.

A koncertek tehát rangos környezetben, szem előtt zajlottak, s ha a Jubilate Hungaria név alatt futó sorozat színvonalában egyenetlennek bizonyult, az nem mindig a magyar művészeken múlt. A hangversenyek kapcsán, sajnos megint felmerült a koncerteket megelőző zenekari próbák elégtelen száma (ami -úgy tűnik- a belgiumi zenekarokat is érinti), s a koncert színhelyére az utolsó pillanatban érkező, s a hangversenyen az utazás fáradtságával küszködő nagyhírű művészek problémája.

A recenzens véleménye és a kritikák összegzése azt mutatja, hogy amíg a magyar fül számára kedvesebb az otthoni művészek eladása és a Bartók-partitúra tisztelete, addig a helyi zenei ízlés az érdes szigort kerülni látszik. A Keller Kvartett szeptember 28-i koncertjén játszott három Bartók-vonósnégyes előadásával kapcsolatban a Le Soir kritikusa sajnálkozásának adott hangot, amiért "a partitúra minden szeletét figyelemre méltóan tiszteletbe tartották" ugyan (...), de "szabadon és érzékenyen játszott zene hallgatására (...) nem nyílott lehetőség". A De Standaard kritikusa viszont örült, hogy "Bartók úgy szólt, mint egy izgalmas zeneszerző, s nem mint a XX. század egyik intellektuális avantgardistája". Az est nagy élményét számomra is a ráadásként játszott Debussy lassú tétel jelentette.

Szeptember 29-én, az Orchestre National de Belgique élén Liszt Faust témájú műveiből összeállított hangversenyt Jurij Szimonov dirigálta. A koncert kifejezetten csalódást okozott, a nyilvánvaló alulpróbáltság miatt a zenekar és a karmester jóval lehetőségei alatt szerepelt. Ezen az estén csak szépségükben felvillanó részek sejtették a zenét. Kifejezetten csúnya volt a Faust-szimfónia himnikus záró részét szétvibráló John Hurst tenorista. Az amerikai művész éneklése(?) alatt a zilált belépés után magára találó, 40 tagú Eupen-i Királyi Férfikar viszont kitűnően helytállt. A szuszogó és rosszul hangolt orgonát bizonnyal ritkán használják a Szépművészetek Palotájában, a La Libre Belgique kritikusa legalábbis meglepve hallotta, hogy egyáltalán működik.

A próbaidő hiánya rányomta bélyegét Eötvös Péter és a Brüsszeli Operaház (Théâtre de la Monnaie) zenekarának október 1-i koncertjére is. Fábián Márta hiába volt odaadó közreműködő, a Eötvös nyugodtan hömpölygő Psychokosmosát épp csak ízlelgetni tudta a zenekar. Bartók Hegedűversenyének előadásakor pedig csak Eötvös tapasztalatán múlott, hogy a gazdag zenei és testi gesztikulációval muzsikáló Thomas Zehetmair hegedűművész az I. tételben nem szállt el a zenekartól. A ritkán hallható világossággal formált és szépségesen hegedült II. tétel után a fergeteges iramú zárótétel nagy tapsot kapott. Az est legjobban sikerült előadásának a szünet után előadott Dante-szimfónia bizonyult. A technikai nehézségektől megszabadult együttes képes volt Eötvös varázslatait követni, s a Brüsszeli Operaház Nőikarának közreműködésével előtűnt Liszt paritúrájának rejtett szépsége.

A Jubilate programjának crescendója szerint a Budapesti Fesztiválzenekar műsorai képezték az attrakciót. Az október 5. és 7. között, három egymást követő estén(!) fellépő együttes műsorán minden nap egy-egy Bartók zongoraverseny és egy színpadi mű szerepelt. Legnagyobb öröm, hogy az együttes muzsikálása mindenben megfelelt a valami nagy dolog fog történni várakozásának: Brüsszelben egy teljesen magyar erőkből álló csapat gyémánttá csiszolt előadásban tudta -tisztán Bartók műveit játszva- székéhez szögezni a művelt nyugatot, s a zenekar megmutatta, hogy a zongoraversenyek magánszólamát játszó Kocsis Zoltánnak nálunk nemcsak kísérői, de az újraalkotásban is osztozni tudó muzsikustársai vannak. A zenekarból kitűnt Benkőcs Tamás fagottos (Tánc szvit) és Szatmári Zsolt klarinétos (Csodálatos mandarin), valamint a ritka tökéletességgel és muzikalitással xilophonon(!) játszó Tóth Benedek (II. Zongoraverseny, 2. tétel). Valószínűleg még nagyobb ováció fogadja a szívbelakoló Kékszakállú előadást (október 7-én), ha a balettek történéseit tudató fényreklámot az opera feliratozására is alkalmazzák. Komlóssi Ildikó és Kováts Kolos szuggesztíven énekelte a darabot, ám -segítség híján- néha hiába birkózott a zenekar hangerejével.
Fischer Ivánt és évtizedes zenekarépítő munkájának eredményét errefelé ritka lelkesnek számító tapssal fogadta a közönség, és művészetéről mindenki elismeréssel nyilatkozott. (Csak a legelső műsorszám, a Tánc-szvit izgága mozdulatait nem értettük. Belga szomszédom a levegőben pattogtató csikós utánzásának vélte.) A zongoraversenyek kristály tisztaságú előadásával megdöbbentő Kocsist - mondani se kell- mind a három este megünnepelte a közönség. (A kritika a III. zongoraverseny 2. tételének "a dallamot széttörő lassú tempóját", a 3. tétel kapcsán a "hajszolt" gyorsaságot kifogásolta.) A magyar zenekultúra elismeréseként vehetjük, hogy az október 6-i koncertet az ENSZ alapításának 50 évfordulóját ünneplő hangversennyé is nyilvánították. A protokoll-hangversenyen jelen volt a Brüsszelbe akkreditált diplomaták jó része, s ott volt Fabiola királyné, a két évvel ezelőtt elhunyt Baldwin király özvegye.

A fesztivál záróeseménye Kocsis Zoltán, október 10-i szólóestje volt. Ahogy a Brüsszelbe érkező pop-világsztárok koncertje előtt is szokás, néhány napilap a Kocsis-koncert jegyeivel jutalmazta törzsolvasóit. A Debussy, Bartók és Kurtág műveiből összeállított koncert magyar részét meleg fogadtatásban részesítette a Királyi Konzervatórium közönsége, míg a Debussy Prelűdök fogadtatása kicsit visszafogottabb volt.

Belépő Kocsis Zoltán brüsszeli koncertjére (1995. október 10. Brüsszeli Konzervatórium).

A Jubilate Hungaria egyes koncertjeinek sikerénél bizonyosan többet ér, hogy ebben a szláv népek művészeit -általában- előbbre helyező környezetben, Európa szívében, a kultúra fegyverével hódíthatott Magyarország. Hogy nagyobb figyelmet is kaphatott volna, s hogy jobb propaganda esetén a koncerteket nem látogató és a közép-európai viszonyokat illetően teljesen tájékozatlan rétegekhez is eljutott volna Magyarország híre, nem tudom. Tény, hogy sem az Europalia rendezvényeinek helyén -Brüsszelben-, sem a magyar vonatkozású koncertekben bővelkedő Flandriai Fesztivál nagyobb városaiban (Antwerpen, Mechelen, Leuven, Gent) nem találtam a Jubilate Hungaria eseményeit reklámozó feliratokat.

Meglepett, hogy a Szépművészeti Palota főbejáratának szomszédságában lévő lemezbolt kirakataiban a bolgár és görög népzenei lemezek és a nagy művészek CD-i között akadt a Jubilate eseményeihez igazított ajánlat. A város szerte híres üzletben nem is tudtak a magyar fesztiválról. A brüsszeli pályaudvarokon ugyan sok plakát hívta fel a figyelmet a flamand szervezésben, Gent-ben megrendezett Magyar festőművészét 1860-1910 című kiállításra, ám ez az esemény nem szerepel a Jubilate programjai között, és a Jubilate ismertető füzetet sem csinál reklámot neki. Felmerül a kérdés, nem lehetett volna jobb, összehangoltabb propagandát megvalósítani?

A megjelent ismertető füzetekben viszont kevés örömét leli a magyar szem. A szerkesztők láthatóan nem voltak egy véleményen a fesztivál pontos műsorát illetően: A 10 Jubilate koncert Flandriában megrendezett három népdalhangversenyére pl. nem invitál a Brüsszeli Filharmónia műsorfüzete, ők csak 7 programról tudnak. A magyar nevek helyesírásának tekintetében egyedül az Europalia által kiadott (kétnyelvű) műsorfüzet éri el az elvárható szintet, a napilapok munkatársai e téren kisebb gondossággal voltak. Nem volt egységes a belgiumi sajtó Magyarország földrajzi helyzetének megítélésében sem: míg a De Standaard cikkei és a Jubilate fesztivált köszöntő EU elnök, Jacques Santer Közép-Európába helyezi az országot, a Le Soir és a La Libre Belgique kitart Kelet-Európa mellett.

A szépséghibák ellenére is figyelemre méltó tény, hogy a Fesztiválzenekar háromestés belgiumi szereplése kapcsán többet cikkezett a sajtó Magyarországról, mint a Horn Gyula legutóbbi -szintén néhány napos- látogatásakor. A Magyarország-kép alakításában tehát nagy szerepe lenne a kultúrának, csak győzné valaki anyagiakkal a folyamatos, vagy a megfelelő jelenlét költségeit! S hogy nem kidobott pénz, és elvesztegetett idő, amit a kultúrára és a kultur-propagandára nehéz időkben is áldozni kéne, azt bizonyítja a Le Soir kritikusának egyik mondata, aki a "magyar földből táplálkozó, de nemzetközi értéket létrehozó Bartók" zenéjével hódító Fesztiválzenekar sikere kapcsán megkérdezi: "vajon a kultúra követei nem most magyarázták-e el a sokszínű de egységes, új Európa víziójának észérveit?" (Csak sajnálhatjuk, hogy a Flandriai Nemzetközi Fesztiválon október 19-én, Mechelenben bemutatkozó Magyar Állami Operaház Zenekara nem kapott támogatást a magyar kultúra követéhez méltó szereplés feltételeinek megteremtésére. A zenekar 46 fővel, egy kiszenekar méretű együttessel volt kénytelen nagyzenekarra írt, romantikus műveket eljátszani. A szegényes, kelet-európaias produkciót szerencsére nem hallotta zenekritikus.)

A belgiumi koncertek jó és rossz emléke idővel elhalványodik. Ám a Carrefour de l'Europe-on (Európa csomópont), Brüsszel egyik központi helyén, a fesztivál ideje alatt a magyar nép ajándékaként felavatott Bartók-szobor itt marad, mint a magyar zenekultúrának figyelmet kérő, biztos alapokon álló kultur-misszionáriusa. Egy darab Magyarország Brüsszel szívében, a Gare Central-tól néhány lépésre, az Európa csomóponton.

(1995.)