A nemzetközi kulturális élet esemény naptárait lapozgatva feltűnő, hogy bankok és multinacionális cégek neve milyen gyakran szerepel a jelentős visszhangra számító események támogatói között. A retrospektív kiállítások, fesztiválok, sztárok és stadionkoncertet reflektorfényét kereső szponzorálók szlogenje azonban gyakran üresen cseng, és valójában kevés az olyan támogató, amelyik hosszú távú elképzelésekkel és valódi művészettámogató koncepcióval rendelkezne, mi több, amelyik zászlajára tűzné egy nemzet kultúrkincsének megőrzését és kortárs alkotóinak támogatását.

Az igazi mecenatúra európa-szerte fehér holló, és amíg zeneművészet terén akad néhány kivétel -ez különösen néhány telefontársaság (Deutsche Telecom, France Telecom, BelgaCom, MATÁV) elkötelezettségének köszönhető- addig a képzőművészetet támogatására hivatkozók valójában tőkéjük értékének megőrzésére és profittermelésre törekszenek amikor befektetési vagy spekulációs célú műtárgyvásárlásba fognak. Az aukciókon a csillagos égig föltornászott összegekért megszerzett műtárgyak aztán speciális széfekbe kerülnek, ahol a szükséges restaurációs munkák elvégzés után a fénytől védve, a levegő páratartalmát egyenletesen tartó gépekre bízva várakoznak.

A diszkrécióra építő bankok érthetően ódzkodnak értékeit mutogatásától, ezért is számít kivételes eseménynek az a novemberben nyílt brüsszeli kiállítás, amelyen a holland-belga Banque Paribas Belgium kincseiből látható válogatás. A belgiumi jelenlétének 175. évforduláját ünneplő Banque Paribas gyűjteményébő| először kap ízelítőt a nagyközönség, aki egy belga retrospektívén vehet részt, hiszen a l'Art et la Banque (Bank és a Művészet) címmel Brüsszelben, a Palais des Beaux-Arts-ban (Szépművészetek Palotája) kiállított 200 alkotás egytől-egyig belga földön született. Az összeállítás nem véletlen: a Banque Paribas is-mertetője szerint a bank "kizárólag belga művészek alkotását vásárolja" és a 3000 darabos gyűjteményében megtalálható "a német-alföldi festészet, szőnyegművészet, faszobrászat, a burgundi művészet, az antwerpeni könyvnyomtatás, valamint a 19-20. századi belga festészet és szobrászat minden jelentős műhelyének vagy művésze alkotása".

A kiállítás valóban átfogó jellegű. A Szépművészetek Palotája múzeumi részének hatalmas halljába rögtön óriási méretű, élénk színekben pompázó 16. századi flamand faliszőnyegek (14x10m) fogadják a látogatót, aki ezután a 13-14 századi mecheleni faszobrászat filigrán szobrocskáival találkozhat. Az azonos korok alkotásai számára a hatalmas termekben kis terecskét képzett Stéphane Beel belsőépítész, s arra is volt gondja, hogy a leginkább csodálatra számító Rubens-, Jordaens- és Breughel-képek -eredeti keretben láthatók!- fülkéjébe puffokat helyezzen. Sokan állnak meg Dürer metszetei és Abraham Ortelius könyvritkaságnak számító Theatrum orbis terrarummának (1571) térképei előtt, és a fanyar humorú oostendei mester James Ensor rajzainál és a "Krisztus bevonulása Brüsszelbe" (1880-90) című rézkarcánál is hosszasan időz a látogató. A könnyebben átugorható vásznak a mindenkori kortárs alkotások megítélésének nehézségéről tanúskodnak, hogy aztán egy jobb érzékű szakértői bizottság munkájának köszönhetően, Fernand Khnopff, Xavier Mellerey, Théo van Rijseselberghe, Xavier Meunier, Fries van den Berghe, Frans Mazereel, René Guiete és Jan Brusselman képeihez érkezzünk. A barna és robosztus alakok festőjét, Constant Permeke-t néhány meglepően finom szobor is képviseli, és öröm találkozni Leon Spillaert és Oscar Jespers képeivel. A mindenütt ünnepelt Renée Magritte és Paul Delvaux egy-egy munkával szerepel: a "L'histoires centrale" (Magritte, 1928) és L'aube sur la ville (Delvaux, 1940) kivételesen jó vételnek bizonyult: értékük a nemrég véget ért Magritte és Delvaux retrospektív után csak emelkedett. Hiába keresem viszont Raoul de Keyser és Paul Casare (a mai belga festészetét doyenje és a fiatal generáció elismert szobrásza) nevét, és negyven évesnél fiatalabb kortárs művésztől sem lehet képet találni. (Őket talán a konkurens bankok támogatják.)

A Paribas mértéktartását dicséri viszont, hogy "l'Art et la Banque" kiállításon nem látni a szponzorált események kellékeit: nincsenek agitáló hosstesek, megállító táblák és tolakodó hirdetések, és a bank logoját is csak a kávézó melletti standon lehet fölfedezni. A Mercator Fonds (a Paribas kizárólag művészeti albumokkal foglalkozó kiadójának) könyvei az "igényes közönségnek" készülnek, és témájukban felölelik a belga képzőművészet minden ágát. Egyetlen könyvet találok, ami a Paribas által vásárolt védett műemlék épületek helyreállítását mutatja be. Meglep, hogy a tökéletesen felújított paloták (Mechelen, Lier, Antwerpen, Bruxelles, Namur, Brugge többszáz éves polgárházai) nem csupán presztízsnövelő irodaként szolgálnak, van kiállítótermük sőt, a művészeknek segítendő a bank vállalja a tárgyalókban elhelyezett kortárs belga alkotásokat forgalmazását.

Mielőtt valaki is sietne ebben a művészetpártoló bankba számlát nyitni, tanácsos, hogy őszintén szembenézzen saját anyagi helyzetével. A Paribas ugyanis a jómódú középosztály valamint közép- és nagyvállalatok bankja -áll a sajtódosszié első oldalán-, és ez a kategória a 10 milliós Belgiumban is csak 4-500 ezer polgárt és 6-8 ezer vállalkozást jelent. A tömegek számláját kezelő CGER (az OTP megfelelője) mindenestre saját kiállító teremmel rendelkezik Brüsszel központjába, hasonlóan a magyar Kereskedelmi és Hitel-bankba betársuló Krediet Bankhoz. Ez utóbbi Belgiumban rendszeres támogatója a kisvárosok és a főváros koncertéletének, és a különleges témák köré szervezett brüsszeli kiállításai -mint a híres képzőművészek tervezte borcímkékből összeállított A bor művészete- rendkívül sikeresek.

A siker persze Magyarországon is garantált. Nem kell hozzá más, mint hogy a hozzánk érkező holland, belga, francia, német és osztrák bankok mércét a kultúra terén is az otthonihoz igazítsák. De hogy a Művészet és a Bank kapcsolata milyenné lesz ha a Bank kelet felé terjeszkedik, arról nem írnak a sajtódossziék.

(1997.)