Amikor a PolGaz órák keretében a zeneakadémisták a kultúra nem áru nótáját tanulhatták, még mindegyikük reménykedhetett abban, hogy a diploma után majd csak lesz valahogy. Az ideológiai agy gyalu a múlté, ám a gazdasági ismeretek hiánya kedvezőtlen eredményeket is mutat: a pályakezdő művészek jó része bizonytalanul mozog a művészet piacán. Ha a 12-16 évnyi zenetanulás után a Zeneakadémiáról kikerülő tehetséges fiatal szólista nem nyeri meg idejében a nagyhírű versenyek valamelyikét, már csak a csodában bízhat, egyébként üzleti érzék híján búcsút inthet a szólista karriernek.

Bizják Dóra 1994-ben az IBM Mozart Zongoraversenyének finalistája volt. Most ősszel ismét versenyre készül: Firenzében és Vercelliben indul kamarazenei versenyen. A 23 éves, tűzrőlpattant muzsikust nem nehéz a versenyek tülekedő világába képzelni. Eredményei alapján a Mozart Alapítvány is fantáziát látott benne és segíti a kiutazásában, valamint az olasz partnerrel való próbák lebonyolításában.

- Ebben a tanévben szólistaként fog diplomázni, Olaszországban pedig "csak" társ lesz. Miért nem választott másik versenyt?
- Azért jöttem a Zeneakadémiára, hogy a zongorával kapcsolatban megtanuljak mindent, amit csak lehet. Nemcsak a játék technikai részére gondolok, de a zongorán való zenélésre is. Márpedig a muzsikálás társas műfaj, és ezt legjobban az együttes játék során lehet gyakorolni. Az olasz versenyek kapcsán módom van a zongorás kamarairodalom jelentős darabjait áttanulni, mégpedig külföldi muzsikussal, ami a különböző iskolák és felfogások egy adott cél érdekében történő összehangolását, azaz a kamarazenélés gyakorlását jelenti. A verseny pedig azért jó, mert az ember meg tudja állapítani, hogy hol tart. Szerencsés esetben föl is lehet tűnni.
- Szerencsés esetben?
- Igen. Mert az idő és az emberi érés dönti el, hogy kiből lesz elsőrangú művész, vagy művész egyáltalán. A pillanatnyi diszpozíció sokat segíthet és ronthat, és a zsűri összetétele sem mellékes. Sokszor igen fiatal, 16-18 éves szólistáknak ítélik a nemzetközi díjakat, akikről aztán nem sokat hallunk a későbbiekben. A Kocsis-Ránki-Schiff-féle karrier nagyon ritka.
- Az Ön által említett nagyságok 20-25 éve végeztek a Főiskolán. A képzés ma is a régi?
- A hangszeres alapképzés elsőrangú. Különösen sokat köszönhetek zongoratanáraimnak Hambalkó Editnek és Rados Ferencnek, valamint a kamarazenét tanító Gulyás Mártának. A zongoratanszakon nagyon jó, hogy a tanári kar nem egységes szemléletű, így hasznos bizonyul az áthallgatás, azaz egy másik tanár óráinak látogatása. Jó lenne viszont, ha a hangszeres érthetne kicsit a zeneszerzéshez, az ellenponthoz, az improvizációhoz, és jó lenne egy, a historikus előadást bemutató tárgy is. Ezeknek a tárgyaknak a felvételére ösztönözni is kéne a jövendő muzsikusait.
- Hogyan talált a Mozart Alapítványra?
- Az IBM verseny után ők ajánlották föl a támogatást.
- A pályázati és az alapítványi füzeteket nem is lapozgatta?
- Nem lehetek zeneakadémista és a saját impresszárióm is egy időben. Ahhoz, hogy szakmailag felkészült, széleslátókörű muzsikus legyek elmélyült tanulásra és gyakorlásra van szükség. A főiskolai órák és a napi 6-8 órás gyakorlás/készülés mellett nincs időm vastag füzeteket nézegetni, ösztöndíj és támogatás után járni, telefonálgatni, leveleket írni, ide-oda faxolgatni. Ez egy plusz embert kíván. Igaz, ha az ügyek intézésébe bele kéne fogni, azt se tudnám, hogy kihez forduljak, hogyan tárgyaljak, mire vigyázzak. Azt látom, hogy pontos információk híján mindenki saját maga igyekszik kiügyeskedni a dolgokat. Lehet, hogy vannak jó lehetőségek, csak nem tudunk róla.
- Kitől várja a fiatal tehetségek menedzselését?
- Nem állítom, hogy ez a Főiskola feladata, de nagyon jó lenne, ha találkozhatnánk a képzés során olyanokkal, akik értenek ehhez.
- Hogyan látja a jövőjét itthon?
- Nehéz kérdés. Megértem azokat, akik külföldön próbálkoznak, hiszen annyi tanulás után nehezen fogadható el a kezdő zeneiskolai tanár lehetetlenül alacsony fizetése és a megbecsülés hiánya. Mégis azt hiszem, ha valaki meg akarja találni a helyét, az itthon is megtalálja.

(1995.)