Az európai koncertműsorokat lapozgató muzsikusnak feltűnhet, hogy a zenei nagyhatalomnak mondott Magyarország zeneművészete a nemzetközi koncertpódiumokon mennyire alulreprezentált. Nem kivétel ez alól a Hubay, Zathureczky nevével fémjelzett magyar hegedűsiskola sem: az egyre fiatalabb és fiatalabb művészekre vadászó koncert- és lemeziparnak hosszú ideje nincs magyar felfedezettje. Menedzselési, publicitási hiányosság? A fiatal művészek új generációja pedig mintha új mentalitással fegyverezné fel magát: nem vár a csodára, hanem elébe megy.

Az 1995-ös Flandriai Nemzetközi Fesztivál programjának hangszeres szólistái (Keller Kvartett, Kocsis Zoltán) között egy 20 éves magyar hegedűs, Lendvay József keltett feltűnést. A Flandriai Nemzetközi Fesztivál mecheleni zárókoncertjén a közönség elismerően fogadta előadásában a flamand szerző, De Boeck Hegedűversenyét. A szépséges, de kimerítően hosszú mű előadása után Lendvay "frissen vasalva", az erőlködés legkisebb jele nélkül még eljátszotta Paganini nyaktörő "Nel cor piu" variációit is.

- Alig néhány perce, hogy a Hegedűverseny utáni ráadásszámát a mecheleni közönség felállva ünnepelte, s most ugyanolyan nyugodtnak látom, mint játék közben a színpadon.
- A jó fogadtatásnak természetesen örülök, de hát ezért gyakorolok. A Paganini-darab pedig mindig siker, bár tapscsalogatónak kegyetlen, mert ahhoz túl nehéz, hogy egy fárasztó koncert után elég könnyedén lehessen játszani. A dolgomat úgy mondjam könnyíti, hogy ezt a variációsorozatot a 24 Paganini Caprice ráadás számaként tanultam meg, és akár álmomból felébredve is el tudnám játszani.
- Hogy tett szert ilyen színpadi rutinra? Úgy tudom még a Zeneakadémia növendéke?
- Most kezdem meg a főiskolai tanulmányok első évét Szenthelyi Miklós tanár úrnál, de előzőleg két évet tanultam Hollandiában, az Amszterdami Concertgebouw koncertmesterénél, és elég sok zenekari és szóló estem volt, így aztán meg lehetett tanulni a színpadot, és nagyon sok darabot.
- Hogyan került Hollandiába?
- Édesapám kint dolgozott egy magyar étteremben és ott ismerkedtünk meg Van Weber tanár úrral; tulajdonképpen ez nem igazi tanulás volt: "zenei felügyelet" nélkül voltam, és szükség volt valakire, aki vigyáz rám.
- 18-19 évesen nem kezdte túl korán a szereplést?
- Szerintem nem lehet elég korán elkezdeni a hangversenyezést, ma már annyira felgyorsult a világ, hogy 18-20 éves világsztárok vannak...
- ... meddig lesznek azok?
- Márhogy meddig világsztárok? Hát szerintem elég sokáig, de ez már a kvalitástól függ, hogy meddig bírja az ember. Ma már egy 18 éves, majdnem kész hegedűst inkább vinni kell és hagyni, hogy megtanuljon a mély vízben úszni, mert 24-26 éves korban a diploma után nagyon nehéz egy szólista karriert elkezdeni. Persze sokhelyütt még a lassú, régimódi művészképzés járja.
- Mik az otthoni tervei?
- Mindenekelőtt a tanulás. Remélem, sikeresen ledolgozom az egyéves szerződésemet a Filharmóniával, ezen kívül a Magyar Virtuózok Kamarazenekarban is közreműködöm, és jó lenne kifelé is nézelődni.
- Merrefelé?
-Amerikában a Juillard Scoolra gondoltam.
- Mit tudnak jobban az amerikaiak?
- Hát úgy hiszem, hogy igazán nagy gondot fordítanak a fiatal művészek előrevitelére, jobban egyengetik az útjukat Magyarországon nagyon jó a képzés, de Amerikában jobbak az indulás esélyei. Nálunk a jelen pillanatban a fiatal művészek és az akadémistáknak elég nehéz akár csak egy szólóestet is összeszedni, nemhogy zenekari koncertet. Amerikában sokkal könnyebb lehetőséghez jutni.
- Az érvényesüléshez az önmenedzselést is fontosnak tartja?
- Igen. Ma egy olyan világot élünk, hogy mindenhova be kell kopogtatni és mindent meg kell próbálni.

(1995.)