A Párizst, Londont vagy Amszterdamot megjárt turista gyakran csalódva szembesül Brüsszel valóságával. Az a város, amely a benne születő döntések réven nap mint nap az újságok címoldalán szerepel, fény, ragyogás és grandiozitás versenyében bizony nevezetes szomszédai alatt marad. Kulturális életének pezsgésével viszont, egyre jobban megközelíti őket. Ezt a törekvését nagyban segíti, hogy az Európai Közösség intézményeinek egy része Brüsszelben kapott helyet. A fejlesztések és a városban költekező európai adminisztráció által, több jut a kultúrára is. Ezt a egyre szaporodó fesztiválok, nemzetközi rangú művészeti események és a Brüsszelbe szerződtetett világnagyságok is jelzik.

Ebbe a sorba illeszkedik bele a Brüsszeli Filharmonia egyik rendezvénysorozata, a Festival Jubilate. A Jubilate vendége ebben az évben Magyarország lesz. A magyar zeneszerzők műveiből összeállított őszi koncerteken a múltat Liszt és Bartók, a kortárs zenét Kurtág és Ligeti alkotásai képviselik. A hangversenyek egy részén és magyar művészek is fellépnek. Már most nagy várakozás előzi meg a Budapesti Fesztiválzenekar három novemberi koncertjeit. Fischer Iván együttesének műsorán A fából faragott királyfi, A csodálatos mandarin és A kékszakállú herceg vára. szerepel. A Jubilate Liszt-hangversenyeire szeptemberben kerül sor. Felhangzik majd a Dante-szimfónia és a Koronázási mise. A koncertekre Belgium legjobb termében, a Horta tervezte Szépművészetek Palotájában (Paleis voor Schone Kunsten) tartják.

A Brüsszeli Filharmónia 95/96-os programjából a Keller Quartett tervezett brüsszeli fellépéséről is értesülhetünk.

(1995.)

 

A koncert és a gyűjtés sikeres volt

Mandela ment, 56 kicsit kimaradt - brüsszeli koncert a szegényekért magyar ősbemutatóval

Hangversenyek 1956 tiszeteletére

Civil pályán - Brüsszeli megemlékezések

A karmestercéh befogadta

Isten veled Spányi Miklós!

Lendvay József nem vár a csodára

Ki menedzselje a zongoristát?

Helyzetértékelés és Intézményi Stratégia,
Vezetői Program és Munkaterv - Brüsszeli magyar kulturális központ

Helyzetértékelés és Intézményi Stratégia,
Vezetői Program és Munkaterv - Párizsi magyar intézet

Jubilate Hungaria

Naftalinszag és magyaros útvesztő

Flandriában az Operaház Zenekara

Fotogram-kiállitás Párizsban

Europalia Hungary 1999

Krausz Adrienne a chimay-i verseny győztese
Magyar siker Belgiumban

Kinek kell a magyar népdal?

Mikrokozmosz-balett a Brüsszeli Operában

Bartók, beigli, Maneken Pis

11. Maastrichti Művészeti Börze

Czóbel-kiállítás Chicagóban

Ideiglenes otthonban az időtlenség képei

Egy magyar Hollywoodban

Olcsón termel a fantomzenekar

Ligeti-összkiadásra készül a SonySzóhoz jut-e Magyarország?

Rossini bemutató a Brüsszeli Operában

Magyar zeneszerzők parádéja

Húsvéti zsákbamacska

További cikkek
Magyar művészek itthon és külföldön témában

email