"Brussel was een bruisende stad" -ismételgeti egy érzelgős dalocska refrénje a karácsonyi díszeitől megváló Grande Place közelében, a régi Brüsszel hangulatát kereső turistáknak diszkrét háttérzenével kedveskedő "La Bécasse" (A Szalonka) sörözőben. A nosztalgia-felhőbe burkolt XX. század végén "A Szalonka" zsúfolt termeiben a hely és a kor szelleméhez illőnek hat az 1930-as években keletkezett dal, és az "ambiance"-tól eltelt arcokról ítélve senkit sem zavar, hogy az 1880-as végén virágzásnak indult zenés kávéházak, kabarék, mulatók, árnyjáték- , báb- és marionett színházak világára az utolsó autentikusnak mondott helyek egyikén is gépzene emlékezik. Igaz, a szűken vett belváros kisvendéglőinek kavalkádja, a csokoládét, csipkét, belga sört éjfélig áruló boltok valamint a rafináltan megvilágított műemlékek egy ragyogó éjszakai életet élő város benyomását keltik, és a romantikus díszletek között a Belle Époque ízét kereső turista nem is sejti, hogy a kandaláberek sárga fényében megcsillanó macskaköveken andalogva nem nézője, hanem főszereplője az előadásnak.

Mozaikból kirakott szalonka a brüsszeli járdán a "La Bécasse" szöröző előtt.

Hogy milyen messze is került Brüsszel az 1900-as évek művészi pezsgésétől, azt éppen azok kiállítások teszik nyilvánvalóvá, amelyekkel a jelenlegi politikai rangjánál fogva a 2000. év kulturális fővárosának egyikévé választott város múzeumai visszatekintenek a múlt század végének aranykorára. Párizs-Brüsszel, Párizs-Brüsszel olvasható vagy egy tucatnyi plakát alcímeként, és a Párizs felszippantotta belga művészekre hívta fel a figyelmet néhány vidéki város is, köztük Charleroi ("Rodin és Belgium") és Liège ("Proust: az időtlen művész") sőt, az állandó vallon-flamand szurka-piszka ellenére 1997 őszén még Flandria kulturális fővárosa, Gent is hatalmas sikerű kiállítást rendez a múlt század francia művészetének a korabeli flamand művészekre gyakorolt hatásáról.

A genti Parijs-Brussel: Realisme, Impressionisme, Symbolisme, Art Nouveau
kiállítás katalógusa.

A "magas művészet" szellemi ösztönzésén kívül, a "könnyű műfaj" brüsszeli szárnyalása is részben Párizsnak köszönhető, és párizsi hetilapok (Le Rire, Le Paris Illustré, La vie Parisienne) szolgálnak mintaként a sajátos brüsszeli humorral, a zwanze-val fűszerezett a belga lapok indításához is (Rire belge, La Revue Pour Tous, L'Illustration belge). A III. Napoleont és korát kifigurázó Offenbachhoz műveihez hasonlóan, brüsszeli kamaraszínházak, revük, kabarék, zenés kávéházak, szerzői kinevetik a kispolgárt, a politikai pártokat, valamint az elismert és a modernista művészeti irányzatokat. A sors iróniája, hogy a párizsi Salon-ról egykor elutasított festők stílusa 1880-ra a brüsszeli Salon által diktált iránnyá lesz, és a 20 évvel azelőtti "modernek" az új generáció útját állják Brüsszelben is. Az eredmény: a tehetséges képzőművészek újságkiadásba fognak, barátaikkal irodalmi és zenés kávéházakat alapítanak és akárcsak a montmartri kollégák, minden publikációs (pénzkereső) lehetőséget megragadnak. A kényszerűségből szeretett foglalkozás lesz, és a díszlettervezést, plakátkészítést, képeslapok, dísztáviratok és menükártyák illusztrálását is elvállaló művészek munkája hamarosan mindenütt megtalálható; valójában az ő tevékenységük -és nem a liberális nagypolgárság igényeit kielégítő szecesszió- az, amely a századforduló brüsszeli kisembert körülvevő képi világot meghatározza. Ráadásul, az "Essor" (Szárnyalás), majd utódja, a "Diable-au-Corps" (Test Ördöge) művésztársulás valami olyat kínál, amire a kitűnően prosperáló belga gazdaság hátterével magát biztonságban érző kisembernek éppen szüksége van: szórakozást, önfeledt kikapcsolódást. A bolond évek egészen 1914-ig tartanak. Ez alatt a Diable-au-Corps vezető képzőművészei, Armand és Amadée Lynen műhelyében megszületik csaknem 4000 plakát, 160 opera-, operett- és revü díszlet, több kötetnyi illusztráció, vagy 2000 gunyoros litográfia és egyéb alkalmi munka. Mind a brüsszeli élet egy-egy eseményéhez kapcsolódik.

80 év múltán a reveláció erejével hat a belváros aranykorának megidéző "Brüsszel, 1900: Vigasságok" kiállítás. A multikulturalitás kummünikéivel elárasztott mai brüsszeliek a Lynen testvérek munkáin keresztül örömmel találnak gyökereikre, az önmagában sokszínű brüsszeli folklórra, és a kiállítás látogatói között egyöntetű a vélemény hogy Ensor, Khnopff, Meunier, Spilleart és Permeke ünneplése közben nagy szakmai tudású és sokoldalú művészekről feledkeztek meg. A "Brüsszel, 1900: Vigasságok" sokak számára a múltra csodálkozás lehetőségét adja meg, és a habzó élettel teli belváros dokumentumai között lehetetlen nem megélni a századforduló hangulatát. Ó, hogy tudtunk mulatni akkoriban! - kiált fel recenziójának elején a Le Soir kritikusa, és lelkesen sorolja Montmartre kínálatával vetekedő zenés kávéházakat, a revü színházak 14-18 képes előadásait, a bő homorú de kárász-életű újságokat (melyekbe a párizsi Chat Noir munkatársai is rendszeresen dolgoztak), a kabarékat éltető belga Aristid Bruant-ok és Jane Avril-ok nevét, a kávéházakban működő irodalmi köröket (a "Nyugat újjászületése" társaságnál Sarah Bernhardt is vendégszerepelt), és az 1929-ig működő Diable-au-Corps (a hetilapból alakult zenés kávéház és marionett-színház) nevezetes bemutatóit (Bruxelles 1900, Bruxelles Cake Walk, Bruxelles Attractions, Bruxelles-au-Diable etc).

Kermesse aux Boudins

A Diable-au-Corps első produkciójára, a "Kermesse aux Boudins" (Búcsú a hurkához) előadásaira invitáló plakátján is a féktelen jókedv dominál, míg a revük és operettek hatalmas plakátjait inkább a csillogás jellemzi. A Brüsszeli Operaháznak 40 éven keresztül dolgozó Armand Lynen akvarell díszlettervei zseniális szín- és színpadi érzékről tanúskodnak, Amadée Lynen finom kézzel megrajzolt menükártyái, meghívói, levélpapírjai, és a Sunlight szappant, Peltz bundát, Brion tapétát népszerűsítő hirdetései pedig a mindennapok igényeihez igazított műremekek. Bár a kísérletezés és az izmusok követése távol áll a Lynen-testvérek művészi felfogásától, a színek (arany, aranyba hajló sárga, türkisz, piros) és szecesszió hullám-formáinak használata kétségtelenül modernné tette őket, realista képi világuk pedig olyan kortárs művészekével állítható párhuzamba mint Fernand Khnopff, Honoré Daumier, Henri de Toulouse-Lautrec vagy Félicien Rops.

"Volle Gaz" -Amadée Lynen rajza a Diable-au-Corps előadásához.

A KreditBank kiállító terméből kilépve szívesen kóstolnánk meg egy brüsszeli café-concert vagy egy kabaré ízeit. Hiábavaló lelkesedés, mert az aranykor választékából szinte semmi sem maradt. Az ősi negyed, az Ilot Sacré utolsó söröző és marionett-színháza igazi különlegesség a belváros iroda-, áruház-, butik-, vendéglő- és gyorsbüfé tengerében. De ha a szabadjára engedett szanálási és átépítési láz meg is kímélte volna a belváros színházait és művész-kávéházait, kérdés, hogy Lynenék utódai ma kinek is játszanának? Az ékszerdoboz szépségű házakat és az autentikus sörözők felső emeletét nem lakja senki, a belvárosban dolgozók a munkaidő lejártával Flandriába vonatoznak, vagy a parkos külvárosokba autóznak. Akik maradnak, azok a szociális szállássá pusztult épületek lakói és a távolabbi utcák kaftános belgái. Őket pedig nem érdekli a kiállításokon megénekelt brüsszeli élet.

Az 1990-es évek nagy rekonstrukciós hulláma nem terjed ki az egykori szórakozó paradicsom felélesztésére, és 2000-ben a Mont des Arts-ra (Művészetek hegye) tervezett fesztivál sorozat is inkább a turistáknak és nemzetközi reflektorfénynek szól, mintsem hogy a városlakók igényei indokolnák. A készülődés jegyében megszépülnek a középületek, terjed a díszkivilágítási láz, és egyre több az Európán kívül is figyelmet érdemlő művészeti esemény. A Brüsszel-Párizs kiállítás sorozat még aktuális színezetet is kapott azzal, hogy 1997-ben teljes egészében elkészült a két fővárost összekötő új vasútvonal, a Thalys pályája. A "Brüsszel, 1900: Vigasságok" kiállítás megnyitója idején az európai szuper expressz már 260 km-es sebességgel közlekedik. A menetidő 1 óra 25 perc. A távolság azonban cseppet sem változott.

(1997.)