A belga Posta november elején bejelentette, hogy a Brüsszelhez tartozó Anderlecht városrészben Európa egyik legnagyobb és postai centrumát kívánja létrehozni. A főleg küldemények szétválogatásával foglalkozó központ számára az Alcatell Alsthom belgiumi leányvállalata, az Alcatel Bell 10 ultramodern osztályozó automatát szállít.

A belga Posta látványos anderlechti beruházását a hírek szerint nem csak a ezredvég technológiai lehetőségei ösztönözték, sokkal többet nyom a latba az a szándék, hogy a Brüsszelbe települt európai admisztráció minden igényét kielégítsék. Az ügyviteli munkában alapvető fontosságú a hír- és információáramlás, márpedig a Brüsszelben régóta megtelepedett nemzetközi szervezetek és az "őslakosok" levélforgalmát annyira földuzzasztja az Európai Unió adminisztrációjának magán- és hivatalos levelezése, hogy a küldemények időbeni feldolgozásával a Posta lassan képtelen megbirkózni.
Igaz, a belga Posta saját magának adta fel a leckét, amikor 1995 nyarán ígéretet tett arra, hogy déli 12 óráig feladott leveleket másnap délig az ország bármely pontjára kikézbesíti. A vállalást nem sikerül maradéktalanul teljesíteni, és a panaszok szerint előfordul, hogy még a Brüsszelben brüsszeli címre feladott levél is két-három nap alatt jut a címzetthez. A lassúságért a brüsszeliek az eurokratáknak csúfolt uniós adminisztráció masszív levelezését tartják felelősnek.

A napokig utazó postai küldemény nemsokára a múlt emlékei közé tartozik Belgiumban, hiszen az Alcatel Bell egyetlen gépe másodpercenként 13 kézzel vagy géppel írt címzést képes elolvasni. Az óránként 50, műszakonként majd 400 ezer küldemény feldolgozására képes gépből 10 dolgozik majd az anderlechti üzemben. Az 500 millió belga frankos (2,75 milliárd forint) beruházás költségét a belga Posta 1998-ig nem kívánja a fogyasztókra hárítani: a normál levél kézbesítésének díja belföldre és az Unió országaiba 17 frank (90 Ft), az unión kívüli országokba, így például Svájcba és Magyarországra 30 frank (170 Ft) marad.

A belga Posta tervei szerint 1999-ig további 6 berendezést állítanak üzembe, s az Antwerpenbe és Charleroi-ba telepítendő egységekkel Belgium északi és déli részén is meg kívánják oldani a gyors levélfeldolgozást. A Brüsszelben 1998 márciusában munkába álló új gépek kapacitását várhatóan 2015-ig elegendő lesz elegendő a város levélforgalmának lebonyolításához -állítják Posta illetékesei.

Az anderlechti modern üzem csak az első lépés a Brüsszel szolgáltatásai minőségének javítását célzó, a föderális és a Brüsszeli Régió kormánya által is szorgalmazott programnak. Az imázs-javítására tett intézkedések időszerűségét mi sem igazolja jobban, mint Healey és Baker irodának a belga Posta bejelentésével egyidőben közreadott felmérése, amely 510 európai üzletember véleménye alapján, Európa 30 nagyvárosának értékelését tartalmazza. A London, Párizs, Frankfurt mögött a negyedik helyre került belga főváros esetében Európa legfontosabb cégeinek vezetői leginkább a közlekedési problémákat, a nem kielégítő közbiztonságot, és az élet minőségéhez szükséges szolgáltatások színvonalát kifogásolták.

A véleményt kommentáló La Libre Belgique szerint, bár Brüsszel városának az európai adminisztrációban betöltött szerepe hosszú időre eldöntöttnek látszik, ha a város nem tud megfelelni a vele szemben támasztott igényeknek, az több ezer munkavállaló számára járhat végzetes következménnyel, mert "a kelet felé tekintgető multinacionális vállalatok könnyen választhatják székhelyül Varsót, Prágát, Moszkvát vagy Budapestet".

(1996.)

 

Séta a kilátástalanság képei között

Feltárják Mária királyné kastélyát

Ajándék a Pázmány egyetemistáinak

Azt reméltük, hogy hamar felszabadul az ország

A marhahús-ügy Belgiumban

"Brüsszelben egykor pezsgett az élet"

Brüsszeli csalogató

Burgundi sörünnep Erasmus városában

Felnőtt- és gyermekprostitúció Brüsszelben

Mázsák muzsikája

Ösztönzés és védelem Belgiumban

Remény, valóság, illúzió

Gazdaság és erkölcs

Munkabeszüntetés a szakma ünnepén

Kolbász, sajt, sütemény

TELEPOLIS '95

100 éves a képregény

GSM-veszély a belga utakon

300 éves a Királyi Opera

Brüsszel meg akar felelni a feladatnak

Főzési és fogyasztási szokások Belgiumban

"Strada" a brüsszeli utcalányok védelmében

A Belgiumba menekülők száma csökken

Egy opera két szerző

Templom az Euro-parlamentereknek?

Otthon magyar egyetemistáknak

email

További cikkek
Belgium témában