Az egységes mérték és szabvány bevezetésére törekvő Európai Unió az élelmiszeripar terén is megalkotta a közös normákat. A szabványosítás során azonban hamar kiderült, hogy az élelmiszer kivételes kategóriát jelent, hiszen a fagyasztó keresi a helyi szokások szerint készült híres, vagy csak kisebb területen ismert csemegéket, melyek előállítása közben a termelő jelentősen eltérhet a tervezett európai irányvonaltól.

A Dániai Kék nevű penészgombákkal erezett sajt alapanyagát például az európai igényeknek megfelelő, patika tisztaságú istállóban tartott dán tehén szolgáltatja, miközben a hasonló népszerűségnek örvendő, pikáns ízű görög feta előállítása nem mindig történik kifogástalan higéniai körülmények között. De hasonló eltérőségek mutatkoznak a holland zöldségkonzervek és az Európa nagy-városaiban az olasz és spanyol árusok bádog kannáiból kínált olíva bogyó gyártási szokásai közt ugyanúgy, mint a rajnai hering és a nem kevésbe nevezetes portugál sprotni higéniai normái között.

Az ízek és gusztusok egységesítésénél az EU szerencsére fontosabbnak ítélte a helyi szokások és specialitások megőrzését. Ezt szolgálja majd a regionális termékek védelmét garantáló "Euro label" védjegy, melynek ötlete 1992-ben született. Brüsszeli fogalmazás szerint az Euro label "a francia és olasz boroknál már egy évszázada alkalmazott garancia és jogvédelem mintáján alapul, és a nagy hagyományra visszatekintő helyi különlegességek védelmét hivatott ellátni".

Ez a védelem főleg az EU területén sajttal, hússal és foglalkozó kistermelőket érdekelheti, akik eddig csak bosszankodhattak receptjeik és minőséget jelentő város neveik kölcsönzése miatt. A pármai sonka, az eidami, az ementáli- és a trappista sajt persze régóta foglalt név (és a hasonló ízű termékeknél is tiltott a módra kifejezést), de a regionális specialitások és nevek másolása igen gyakori az élelmiszeriparban, ezért az eddig közkincsként nyilvántartott ízek védelmét az EU tagállamai örömmel fogadják. Az Euro label védelemre számíthat ezentúl minden olyan sajt-, sonka, kolbász és cukrásztermék stb., mely régóta, és kizárólag egyetlen régióra jellemző módon készül, de a hétköznapi élelmiszereken kívül márka védelem illeti a perigordi szarvasgombát, a zeelandi kagylót, a skót füstölt lazacot és malaga szőlőt.

Legutóbb Belgiumban örülhettek az elismerésért folyamodó termelők: az EU majd 300 belga specialitás védelmét fogadta el. A listán 134 vajas- és száraz sütemény, 42 sörkülönlegesség, 36 sajt, 15 kolbász, 18 húspástétom, 6 befőtt és 21 pralinéféleség szerepel.

A nevek védelme azonban nem érinti az Európa-szerte régóta készített élelmiszereket, még ha azok "tájjellegűek" is. Az Erópa tanács illetékes bizottsága már tavaly novemberben elutasította a nápolyi vendéglősök beadványát, akik a pizza nevének védelmét kérték, mondván, hogy az általuk készített pizza referenciaértékű az egész világon. A régóta elterjedt specialitások közül nem számíthat védelemre Sacher-torta, a bécsi szelet, a nápolyi, a frankfurti leves, a nizzai saláta, a milánói makaróni, a bolognai spagetti és svéd gomba sem.

A specialitásokat és a helyi hagyományokat támogató EU politikának azonban van egy furcsasága is: jelenleg semmilyen védelem nem illeti az Európai Közösségen kívüli országok élelmiszeripari termékeit. Így a Mosel vidékén termelt Tokaji és a Maastrichtban Hongaarse Goulach-ként árult, sűrű paradicsomszószban úszó marhahús hitel rontó karrierjével szemben Magyarország továbbra is tehetetlen.

(1996.)