Lille a legészakibb francia megye, Nord-pas-de-Calais fővárosa, munkásváros. A középkorban a burgundi hercegek birtoka, hírnevét és gazdagságát a Német-Alföldhöz tartozásakor kifejlődött kézműiparának köszönheti. Egy örökösödési háború nyomán XIV. Lajos csatolja Franciaországhoz. Az ipari forradalom idején bányák és kohók nyílnak a város körül. A vidék francia proletármozgalmak egyik bölcsője, Zola az itt élők nyomorúságáról írja a Germinalt. Lille lakóinak száma ma megközelíti az egymilliót, három egyetemén 100 ezer diák tanul. A város és környéke ad otthont Franciaország legjelentősebb észak-afrikai származású muzulmán közösségének. A helyi Szépművészeti Múzeum rendelkezik a Louvre utáni második legnagyobb és legjelentősebb francia közgyűjteménnyel.

A nehézipar válságával sújtott régiókban a közpénzek felosztásának állandó dilemmája, hogy segélyekre és munkahelyteremtésre vagy az esélyegyenlőséget ill. a hátrányos helyzetűek felzárkóztatását biztosító, de csak hosszú távon megtérülő beruházásokra költsenek. Belátva a tűzoltó feladatokkal szembeni döntés nehézségét Franciországban évek óta politikai akarat diktálja a kultúra demokratizálását és az elmaradott régiók kulturális fejlesztését. A vidéki fejlesztések terén az utóbbi évtized leglátványosabb fejlődésével a Hexagon északi csücskében fekvő Lille büszkélkedik. A 80-es évek elején még a bányászát és a kohászat csődjét magán viselő munkásváros egy része mára arcot cserélt. A burgundi és flamand idők emlékét őrző belvárost felújították, megszépültek a XIX. században épült középületek, a Grand Place házai esténként Gentet és Brugge-t idéző fényárban ragyognak.

Az átváltozás értékéből mit sem von le, hogy a Franciaországba látogató turisták célpontjaitól távol eső város vezetése által régóta szorgalmazott fejlesztés akkor vált hirtelen finanszírozhatóvá, amikor 80-as évek végen bizonyossá lett, hogy Lille csomópont szerepet fog játszani az EU országait összekötő gyorsvasutak tervében. A terv megvalósult mi több, a belvárostól alig negyedórányira épült fel az Eurostar fogadására alkalmas Lille-Europe pályaudvart.

Az európai reflektorfény hatása bámulatos, a város kulturális élete néhány év leforgása alatt sebességet váltott. Az Operaházba világhírű művészeket invitálnak, a Lillie-i Nemzeti Szimfonikus Zenekar turnézó együttessé emelkedett, és se szeri se száma a lille-i fesztiváloknak, ifjúsági- és sporteseményeknek. A helyi ambícióira jellemző, hogy 1996-ban megpályázták a 2000. évi Olympia rendezési jogát. Az elutasítás nem törte meg a lendületet: a Lille-i Szépművészeti Múzeum (PBAL) 22.000 négyzetméteres területének felújításával a város feliratkozott az évtized legnagyobb francia kulturális beruházói közé.
A PBAL ugyan eddig is nevezetes volt Rubens, Jordaens, David, Delacroix, Picasso, Goya, Veronese, Raffaelo, Courbet, Chardin, Van Gogh, Chardin, De Witte munkáinak gazdag gyűjteményéről, ám az átalakítással "egy nagy múzeum lett, európai szívvel és szellemiséggel" -legalábbis így értékelte a felújítást átadó egykori kormányfő, a szocialista polgármester Pierre Mauroy.

Egy kép a PBAL kincsei közül: Chardin "Le gobelet d'argent".

Az európai leckét az átalakítás alkalmából állami megrendelésben részesülő két művész, Guilio Paolini és Gaetano Pesce is jól megtanulta. A Franciaországban élő mesterek üvegmunkáiból könnyen levezethetőek az aktuális kultúrpolitika irányelvei, a beilleszkedés, a nyitottság és az egymásra épülő és kölcsönhatásban lévő kultúrák gondolata. Műveik tetszetőse és főleg monumentálisak. A PBAL elő-csarnokához tervezett Paolini-mű, az Exposition Universelle, 48 darab 1 köbméteres üvegkocka és egy 51 cm átmérőjű felfüggesztett üveggömb együttese. A csarnokot szegélyező Ion-oszlopok előtt 24 kocka sokszorozza a teret, a másik 24 téglalap formába rendezve a csarnok közepén áll. Az utóbbiak aljára és oldalára a csarnok felülnézeti képet maratták. Ezt látja kockákba tekintő néző. A kockák felületén az oszlopsor tükröződik és megcsillan a "kultúra szentélyéhez vezető" csarnok teljességét visszaverő, "félúton ég és föld, múlt és a jelen, műtárgy és közönség félé közvetítő" szféra képe. Írja az ismertető.

A PBAL másik nevezetessége a két, egyenként 3600 kilós csillár., amely a múlt gazdagságát hivatott korszerű eszközökkel kifejezni. A fényvisszaverő fehér, sárga, zöld, piros, kék, fekete, és a fényáteresztő zöld, piros, sárga és kék lapok monumentális együttese kiállító-termekhez vezető lépcsők fölé került. Az egyenként 7 méter átmérőjű fészekbe illeszkedő félgömböket - első látásra összetöredezett tárgyakkal teli óriási zacskóknak néznénk - 12.500 négyzet alakú színes üveglapból 9.000 munkaóra alatt állította össze Gaetano Pesce.

Az átalakítás során a múzeum városra néző homlokzata fényelnyelő-fényvisszaverő elemekből kombinált üvegburkolatot kapott. A belső térben Jean-Marc Ibos és Myrto Vitart építészek az átriumos megoldásokat részesítették előnyben, és híven a vitrinekben porosodó tárgyak múzeum raktárának felszámolásának törekvéséhez, a megújuló PBAL-ban oktató- és előadóterem, művészettörténeti könyvekből álló közkönyvtár, teaszalon és vendéglő várja a látogatót.

Az újjászületett múzeumnak mindenki örül. A kulturális szektor mégsem beszélhet győzelemről, mert az 1 milliárd Ft-os beruházásnak vesztesei is vannak. A lille-i egyetem diákjai. Ők azok, akik 1995-ben hónapokig tartó akciójuk során több oktatót és nagyobb tantermeket követeltek. A Charles de Gaulle nevét viselő egyetem hallgatóinak erre továbbra is várniuk kell. A turista azonban nyugodt lehet, nem éri atrocitás: a Lille-Europe pályaudvartól messze esik az egyetem és nem látszanak a külváros házai sem. A művészetre vágyó turista zakóját panyókára vetheti, és lelkében a szépre készülve nyugodtan bandukolhat.

A megújult Lille-i Palais des Beaux-Arts első kiálllításának leporellója.