A századvég szomorú jellegzetessége, hogy az emberek és az emberi közösségek közti megoldhatatlan feszültségek ellenpontjaként a gép és az ember -az alkalmazott informatika termékei és a felhasználó- kapcsolatának megkönnyítése terén jelentős eredményeket sikerült felmutatni. A 80-as 90-es évek PC világát meghatározó felhasználó barát operációs rendszerek, információ- és ismerettárak után, már bevetésre készen állnak a média urai által beharangozott informatizált társadalom kellékei. Az interaktív TV, az infosztráda, a DigiCash áldásairól lépten-nyomon olvashatunk, miközben az emberiség döntő hányada nemhogy számítógéppel, de telefonnal és digitalizálni való pénzzel sem rendelkezik. A közeljövő bűvtermékeinek nevéhez hasonlóan az info-technológia mai büszkesége, a multimédiát hordozó CD-ROM is megfoghatatlan az emberek többsége számára.

Az erőltetett menetben történő fejlesztés következményeképp a kultúra és az oktatás szakemberei hiába értenek egyet a CD-ROM hasznosságában, hiába kínál több ezer címet a CD-ROM katalógus: multimédiára alkalmas berendezések mesterségesen magasan tartott árai és az évente végrehajtott technológiai változtatások miatt a vásárló nem vásárol, vagy a kivárás álláspontjára helyezkedik. A multimédia-kor első termékei pedig az üzletek polcain porosodnak, így a jobb sorsa érdemes CD-ROM/multimédia az informatikai ipar egyetlen deficites ágazata.

A kifejezés új lehetőségei és a jövőbeli felfutás reményében a "termelés" oldalán mégis sokakat vonz multimédia-kaland: könyv-kiadók, informatikai-, kommunikációs vállalkozások, múzeumok fognak CD-ROM készítésbe. A vállalkozók jó része a CD-ROM olvasóval rendelkező vékony rétegfogyasztásra ösztönzésének érdekében az olcsó CD-ROM-ot tartja a legjobb eszköznek. A viszonylag olcsó ár az előállítási költségek lefaragásával érhető el, ez elmélyült munka elmaradásával a multimédia specifikus lehetőségeinek épp csak a szegélyét érintő, fantázia nélküli multimédiát eredményez.

Ebből adódik a CD-ROM/multimédia ellentmondásos helyzete: a közönség figyelmének felkeltése érdekében jól kidolgozott multimédiák kellenének, a befektetést igénylő alkotó munkához viszont a termék iránt érdeklődő vásárlók szükségeltetnének. Bár az értéket képviselő CD-ROM/multimédia készítésére még nincs ösztönző, széles vásárlói potenciál, a multimédia felfedezésére induló alkotók és a kockáztatni tudó vállalkozások munkája nyomán már eddig is számos közönség- és szakmai sikert arató produkció született. Ezeket a technológiával harmonizáló koncepció és a műfaj lehetőségeinek kutatása jellemzi.

Az önmagát kereső CD-ROM/multimédia sikerültebb produkciói alapján máris felsorolható a multimédia születésének, a terméknek, és a felhasználó és a multimédia kapcsolatának néhány jellegzetesség. Az alkotás metódusának tekintetében a multimédia készítésének sokrétű feladatai miatt (koncepció, infografika, írott szöveg-, hang-, zene-, képanyag-, elkészítése és összeállítása stb) a CD-ROM-ok többsége közös szellemi tulajdonú, csoportos munkával létrejött alkotás. A megszülető termékben, a multimédiában feloldódnak a hagyományos információ hordozók természetéből adódó határok, és az időtöltéshez/ismeretszerzéshez szükséges minden információ (hang/szó, jel/kép/írás) egy médiumban találkozhat. A felhasználó és az új médium kapcsolatára pedig jellemző, hogy a CD-ROM/multimédiát "olvasó" ember maga szabályozhatja a CD-ROM által kínáltak felfedezésének mélységet és irányát, így pl. a tévénézés féle passzív szórakozással ellentétben a CD-ROM/multimédia olvasójának választásaitól és döntéseitől függ a megismerés (téma-bejárás) útja, és a beavatkozás, vagy nem beavatkozás függvényében navigálhat az információ, a kiegészítő információ, és az információt kiegészítő információ-folyón.

Ehhez sietve hozzátesszük, hogy a műfajok keverése, az adott hordozó tárolta információban való elmélyedés, és a műfajon belüli kísérletezés koránt sem a CD-ROM/multimédiával megszülető lehetőség. A művészeket izgató összművészeti törekvések példájaként elég felidézni egy Wagner-opera, egy film-musical, egy tévé-opera, vagy egy Greeneway videofilm multimédiás eszközeit; s ne feledjük, hogy az alternatív elmélyülést kínáló műveket -pl. egy szakácskönyvet, szótárat vagy lexikont- sem egyvégtében, hanem a szükséges információ (és kiegészítő információ) erejéig szokás forgatni, ám értékükön és komplexitásukon mit sem változtat a részletekben történő felfedezés.

Mindezeket megfontolva, a CD-ROM/multimédia újdonsága abban ál, hogy az új médium eddig nem látott módon keverhet egységgé írott- és beszélt szöveget, állóképet, videót, hangot és zenét, és a multimédia-egész multimédia-részletei elérhetők tetszőleges kiinduló pontból tetszőleges zárópontig, vagy tetszőleges kiindulópontból a speciális utalási kapcsolatok (hypertext, hypermédia) aktiválásával tetszőleges irányban és mélységben.

Igaz, a mélységi kitérők és formával való kísérletezés sem ismeretlen a hagyományos művészeti ágak területén. Az elejétől a végéig tartó, egyenes irányú történet mesélés fellazítására sok irodalmi és a zenei példát ismerünk, kezdve a cselekvény folytatását ideig-óráig elhagyó, hosszú, leíró részekkel (Tolsztoj: Háború és béke), az idősíkok és belső monológok bogozni való váltogatásán át (Joyce: Ulysses), a látszólag (vagy teljesen) értelmetlen, de az olvasó agyában mégis értelmet nyerő szövegig (Boris Vian: Tajtékos napok) stb.

A lineáris meséléssel való szakításban és az önmagukban értelmes részek szabad elhelyezésében az irodalomnál messzebbre juthatott a zene: a "nyitott kompozícióval" az 50 évektől kezdve sokan foglalkoztak, főleg Boulez, Stockhausen és Pousseur kezdeményezései nyomán. A nyitott mű egyes részleteinek egyes paramétereit (hangmagasság, hangerő, ritmika, hangszerelés) kidolgozatlanul hagyja a zeneszerző, vagy a kompozíció minden paraméterét meghatározza, viszont nyitva hagyja a darab formáját, s a kisebb-nagyobb részek időbeli elhelyezését, (a részek egymáshoz való viszonyát) az előadó tetszésére bízza. Az ilyen darab minden előadás alkalmával formát vált, de ha jó a mű, akkor a komponista egységes zenei gondolkodása következtében a műről alkotott globális kép azonos marad.

A CD/multimédia ezen is túlléphet és ezt tekinthetjük az új média legnagyobb újításának. Ez a technológia ugyanis lehetőséget teremt olyan művek létrehozására, melyek az egész bejárása nélkül, az irányban és mélységben szabadon választott részek alapján is mű-képhez juttatják a multimédia „olvasót”, s melyben a cselekvény helyett mélységi és irány-béli multimédia-idő a meghatározó. A tetszőlegesen felfedezhető részekből összeálló egész, és az egyénről egyénre változó mű-kép új színnel gazdagítja a müalkotás hagyományos meghatározását, hiszen művek értékelésében eddig eltérőek lehettek a vélemények, de a kérdéses mű, tárgyi valóságában vagy jelrendszerében mindenki előtt ugyanaz volt. A CD/multi-média nyomán azonban elképzelhető, hogy az multimédia alkotás ne csak értelmezésében, hanem megjelenésében is sokarcú legyen, s az adott multimédiát "olvasók" jelentősen különböző produkciót realizáljanak magukban.

A multimédia-mű testében való szabad barangolásnak ugyan még határt szab a CD-ROM egyre szűkebbnek bizonyuló tárolókapacitása (650Mb), de a "multimédia időt" a művészeti ismeretterjesztő és a szórakoztató CD-ROM-ok alkotói után a regény újítóinak -jobban mondva a technológia lehetőségeit a történet elmesélése, és a szereplők személyiségének bemutatása területén is kamatoztatni akaróknak- is felkeltette az érdeklődését, sőt a kísérletezésben elöljáró alkotók új műfajt is teremtenek. A lélegzetállító háromdimenziós, virtuális realitás-csodák ellenére az idei Milia fesztiválnak ez volt a legnagyobb meglepetése.

A Massachussets Institut of Technology-ban működő MediaLab kezdeményezésére 1994-ben alapított Milia fesztiválon évente egy alkalommal, Cannes-ban szemlézik az elmúlt év multimédia termé-ét. (Itt kaptak díjat a multimédia történetének olyan kimagasló játékai mint a Myst, a Woodruff, a Monthy Pithon és a művészeti kiadványok közül a Musée du Louvre című CD-ROM). Mivel a Milia nagydíjának és kategória díjainak odaítélésekor csak a már forgalomban lévő produkciók versenghetnek, az Amerikában néhány hónapja elindult műfaj, a multimédiás eszközöknek köszönhetően új irányokat vevő "regény" még nem szerepelt a küzdelemben: a kiállított produkciót 2%-kát kitevő multimédia-regény többségéhez még kiadót keresnek az alkotók.

Az olvasó aktivitására, kíváncsiságára és a cselekményben való részvételére számító első CD-ROM-ok, a közönséget mindig érdeklő detektívregény műfaját frissítik. Hogy mit kínál egy multimédia-krimi, arról a januárban piacra dobott "In the First Degree" (Első fokon) című CD-ROM alapján alkothatunk fogalmat. Az Első fokon szcenáriója egy gyilkosság áldozatává váló gazdag üzletember ügyét kínálja. Az alaphelyzet bemutatása után az olvasó magára öltheti a zsaru jelmezét, és nyomozásba kezdhet. Az ügy megoldásához vallomások helyszíni fotók, térkép, levek állnak a rendelkezésére. Mindemellett kihallgatásokat is lefolytathat. A krimi-játék második fele akkor kezdődik, amikor a nyomozó készen áll a teóriájával. Elképzelését a bíróság előtt kell előadnia, ahol megküzdhet a védelem ügyvédjével, és az érveivel az esküdteket is a maga oldalára állíthatja.

A Milia '96-on részt vevő európai szerzők ennél bátrabban kísérleteztek a multimédia lehetőségeivel. A francia François Coulon "20% d'amour en plus" (20%-kal több szerelem) című regényében sem a kifejlet a fontos. A regény főszereplője, Leo, egyszerű francia fiatalember. A költői vénájú Leo a sarkon lakó német nő és a folyosó-szomszédnője között hezitál, pornográf novellákat és igazi irodalmat ír, néha az ágyban tölti az egész napot, s néha a világba veti magát. Az olvasóra bízott iránybeli és mélységi felfedezéssel Leo személyiségét, gondolatait és belső monológjait ismerhetjük meg.

A számítógéppel olvasott műben több mint kétszáz ablakkal és kilencszáz szövegrészlet váltogatja egymást. A megértéshez szükséges szöveg a képernyő alján vonul, és a regénnyel töltött idő függvényében 80 befejezést kínál a szerző. Leo világával ismerkedve képek, hangok, szövegek között sétál az olvasó; itt felfedez ezt, amott azt, s ha tovább akar lépni a hypertextes vagy hypermédiás részre bökve egy másik ablakhoz érhet; tetszőleges sorrendben találkozhat a főszereplő környezetével, olvasmányaival, tekintetével érintett tárgyakkal, és hangokkal, melyet Leo fülével hallhat.

Az eredeti ötletből ízlelni való mű született. S ha François Coulon ugyanolyan költségvetéssel dolgozhatna mint az alternatív jelenetek sokaságát tartalmazó méreg drágán készített multimédia játékok és virtuális szereplős szex-filmek (pl. Wing Commander IV., Virtual Valerie), valószínűleg izgalmas produkciókkal lepné meg a közönséget.

Valószinűleg. Mert a multimédiát illetőleg is nehéz jóslásokba bocsátkozni, annyira kiszámíthatatlanná tesz mindent a technológia napról-napra történő változása. Hogy milyen alkotásokra ad módot a CD/multimédia, s hogy meddig megy el az alkotó magának az alkotásnak a megkérdőjelezésében -nyitott kérdés. Igaz, mindez másodlagos probléma az informatikai piacnak az emberi viselkedés-módokra gyakorolt előre kiszámíthatatlan hatásához képest. Márpedig az idővel való ősi viszonyunkat fenyegető változással, a helyi időszámításból az azonnaliság és az egységes idő korszakába lépő emberiség elveszítheti a gondolkodásra szánt időt, s a multimédiával végrehajtott globalizáció pedig eltörölheti az időbeli és a térbeli -szűkebb és tágabb értelemben vett- határpontokat.

A Művészet-istenben hívők számár figyelmeztető jel, hogy a multimédia-regény még piacra sem került, amikor az alkotás folyamatát és a mű definícióját megváltoztató, s a műalkotás jövőjét megkérdőjelező próbálkozásra is akad példa. A februárban megrendezett Milia '96-on a szintén francia Jean-Pierre Balpe "Egy befejezetlen regény" című alkotásával kifejezetten azt a kortárs művészeti ideológiát szolgálja, mely szerint a művészetnek a pillanatnyi értéket kell képviselnie, és nem hosszú ideig dédelgetni való kinccsé lennie. Ez a szellemi irányzat hűen tükrözi az anyagi értékeit pazarlóan kezelő világot, hiszen miért kéne időtálló produktumot várni a művészettől egy olyan környezetben, ahol a megpihenés lehetősége nélkül, eszeveszett iramban kényszerítenek a ma újabb, szebb és jobb termékeinek fogyasztására, s ahol a gazdasági prosperáció aktuál érdekekből szemétdombra kerülnek a közelmúlt még szolgálni képes termékei.

Az "Egy befejezetlen regény" szövegoldalai egymás után folynak, látszólag a legkisebb összefüggés nélkül. Ennek CD-ROM regénynek a lefolyásába nem avatkozhat be az olvasó, mégis ö lesz a főszereplő, mert benne futnak össze szálak: ö az írás kulcsa, mert a mondatok között csak ö találhat összefüggést, és a hosszabb egységekből benne teremtődik meg a regény tartalma. "Valójában minden olvasó a maga regényét olvashatja ki a regényből" -legalábbis Balpe szerint.

Mindehhez az író egy számítógép programot készített, mely egy megadott szó- és koncepció készlet alapján maga választja a szcenárió alapját, majd elkészíti a mondatokat, figyelembe véve a nyelvtant, a szintaxist, a szereplők koherenciáját, az időt és a helyszínt. A pillanat művészetét hirdető Balpe még az értékállóság keresésének látszatát is elkerüli: szöveg-generátora önmagát semmisíti meg. Mindjárt a 300 ezredik oldal után.

Hogy ez nem alkotás? Nem művészet?
Jean-Pierre Balpe könnyen védheti magát, hiszen a számítógépének 40 szinopszist javasolt, melyek mindegyikéhez külön szókészletet is mellékelt, 1600-1800 szóval. A szó és a koncepció tehát az övé. Márpedig köztudott, hogy forgatókönyv ötletek alapján egész tisztességes filmek születhetnek, és Racine 1600 szóval máig értékes drámák sorát alkotta. Másfelől a század számos avant-gárde versnek első ránézésre annyi értelmet tulajdoníthatunk, mint egy véletlen generátorral egymás mellé dobált szóhalmaznak -tehát szó nem érheti a ház elejét: az író csak a mondat készítés fáradtságától kímélte meg magát.

Cselekedetével Balpe valójában a bontakozóban lévő multimédia-regény sírját ásta meg, és művével nyilvánvalóvá tette, hogy a tegnap értékeit érvénytelenítős technológiai hajszához hasonlóan, a technológia karmaiba eső alkotás akár önmaga megsemmisítésére is törhet.

Az info-társadalommal fenyegetett életformákért és kultúrákért aggódva persze kár lenne pálcát törni az ideák változásának a lehetőségét is magába foglaló CD-ROM/multimédia felett; amíg szép számban akad fantáziadús alkotók munkáját dicsérő CD-ROM, s amíg örömünket leljük a gép segítségével alkotott, vagy a gép közreműködésével bemutatott (előadott) produkcióban, addig a művészet gépesítése csak elkerülendő lehetőség.

A művészet jövőjéért érzett féltés azonban nem feltétlenül egyenlő a művészekért, a név szerint ismert teremtökért való aggodalommal. Ha a szaporodó csoportos alkotásokkal eltűnne az alkotó individumának mindenek felettisége, és a numerikus technológiával könnyen másolható és terjeszthető művek nyomán módosulna a szerzői jognak a múlt század végén megalapozott mai gyakorlata, az nem biztos, hogy a művészet kárára lenne.

A veszély nem innen fenyeget. A legnagyobb baj az lenne, ha az ember egyetlen megértő társává és utolsó menedékévé az alkotó embert kiküszöbölő felhasználóbarát technológia válna. Itt még nem tartunk, sem remélhetőleg nem is érkezünk el ide. Talán megtörténik a csoda, és utólag fölösleges riogatásnak tűnik a globális léptékű számítógépes etnikai/kulturális tisztogatás, és az alkotásból végleg kipucolt emberi vonás rémképét megrajzoló írások.

Az optimisták ebben bízhatnak. A pesszimisták pedig örülhetnek. Ma még. Mert a szó és a konceptus ma még az emberé.

(1995.)