A 8-9 éves francia gyerekek a társadalomban betöltött aktuális és jövőbeni helyének megfelelő karácsonyi ajándékot kérnek. A divatcikk, sport-felszerelés, videó- és informatikai termék termelői/forgalmazói, valamint a szabadidő szektor szolgáltatói elégedetten dörzsölhetik a kezüket. A játék buisnis érdekeltjei mégsem nyugtalankodnak: a forgalom nem csökken, csak a játékot használó közönség fiatalodik.

"Franciaországban a '80-as évek közepén még a 10 év körül volt az a határ, amikor a gyerekek lemondtak a játékról. Ma, a 6-7 éves gyerek mihelyst megkapja az első Game Boyt, karácsonyi ajándékként inkább divatos hátizsákot és sétáló magnót kér, mint játékot" -mondja Jean-Louis Berchet, Francia Játékiparosok Szövetségének (FJP) elnöke. Derűsen teszi ezt a megállapítást, mert ezzel egy időben a legfiatalabbaknak (3 éves korig) szánt játékok iránti érdeklődés erőteljesen meglódult. Az FJP felmérése szerint "úgy tizenöt évvel ezelőtt még 4-től 13-14 éves korig játszottunk, most pedig a 0 és 8 év közöttiek kerültek a piac középpontjába."

A Concept Produit Junior (CPR) marketing tanácsadó társaság évek óta figyeli a karácsonyi ajándék vásárlási szokások alakulását. Nemrég megjelent tanulmányukban olvasható, hogy a játékok 80%-át a 8 éven alattiak részére veszik a franciák. A 8 év felettieknek szánt ajándék 50%-a játék, ez a 12-14 évesek esetében már csak 24%. "A változást a nagyszülők is gyorsítják" -állítja Monsieur Berchet-, "mert ők azok, akik a játék hasznosságának meggyőződésétől vezérelve, és megfelelő vásárlóerő birtokában nagy mennyiségben vásárolnak az unokának. A gyerekek pedig 5 éves korukra már minden játékon túl vannak."

Dzseki és Eurodisney
A CPJ 1994-ben végzett felmérése szerint a játszási szokások megváltozáshoz hozzájárul az is, hogy a gyerekek 44%-a ezentúl pénzt kap karácsonyra, ami nem feltétlenül játékra megy el. A szülök pedig - mégha többet költenek is gyermekükre karácsony alkalmával -, az éves keret szorításában megfontoltabb vásárlásra kényszerülnek. A szükségest és az örömet okozót egyesítő legbiztosabb megoldás, ha Père Noël (azaz Télapó), márkás dzsekivel vagy sportcipővel kedveskedik a gyereknek.

A ruha- és a sportcikk-iparon kívül, az audio-video és az informatika is bőven részesedik a karácsonyi tortából. A videó területén csak az Oroszlán király című újdonságnak számító rajzfilm kazettáiból 3 milliót adtak el az ünnepek előtt. A Walt Disney Home Video sikerének titka, hogy a termékeik nem drágák, és a szülők szemében nosztalgikus értéket is képviselnek. "A rajzfilm biztos siker, átlag 40 alkalommal kerül levetítésre" -tájékoztat a CPJ fel-mérése.

A játék másik nagy konkurenseként a szabadidő szolgáltatások piaca jelentkezik. "Mit gondol, mit fog válaszolnia a gyerek, ha választania kell mondjuk a kis csillagász nevű felszerelés, vagy egy Eurodisney-ben eltöltendő nap között?" -kérdezi Joël-Yves Le Bigot, az Institut de l'enfant igazgatója, majd hozzáteszi- "A termékek közti verseny nem ad teljes magyarázatot az új ajándékozási szokásokra: a játéknak a mai, megváltozott életmód szab határokat. A kis lakásokban a gyermek számára kiszabott élettér 5-6 négyzetméter, ezt nem lehet játékokkal telezsúfolni. Másfelől az egyre gyakoribb családi utazások és rövid hétvégi kiszakadások alatt nem kényelmes a Monopolyval vagy a Legoval játszani, s egyébként is kevesebb idő áll a szülők rendelkezésre: a fél óránál tovább tartó társasjátéknak nincs többé esélye."

Új jelenség: a prepubertás
A hatalmas konkurencia ellenére mégis megvásárolt játékok is hűen tanúskodnak a szülök és a gyerekek megváltozott igényeiről. A játékok forgalmát vizsgálva a szórakoztató-típusúak visszaesése tapasztalható a hasznos ismereteket adók javára. "Vége annak a kornak, amikor a játék szerepe a gyerek otthoni elfoglalása volt. A mai szülő retteg attól, hogy unatkozik a gyereke, és elvárja, hogy a játék intelligens módon foglalja el a csemetét, s a játék által is fejleszteni akar minden olyan képességet, ami később hasznos lehet a sikeres társadalmi beilleszkedésben" -mondja Gilles Brougère, a Párizs VIII-as Egyetem Nevelés Tudományok Tanszékének vezetője, aki a játékok egyre korábban történő elhagyását egy 5-6 éve felbukkant jelenségnek, a prepubertás megjelenésének tulajdonítja, Ebben a 9. életév körül kezdődő köztes életkorban a gyerek kultúrája már erősen kötődik a sporthoz, a ruhákhoz, és a zenéhez, ami megelőző életkort jellemző játék teljes elutasításához vezet.

A 8 és 9 éveseknél a videó-játék jelenti az utolsó kapcsolatot játékkal, de 1993 óta ez az üzlet is egyre rosszabbul megy. A jelenség részint a piac telítettségének is tudható, de szerepet játszik benne a játékok magas ára és az olcsóbb számítógépes játékprogramok erőteljes megjelenése is. A 8-9 éveseknek igazán sovány a kínálat: társas- és kreatív játékok, rádióirányítású autók, modellezés. Gilles Brougère szerint: "a prepubertás korában lévőnek ez maga a pusztaság. Ráadásul, amióta a legfiatalabbaknak szánt játékok piaca felvirágzott, a bébi-kép társul játékhoz, ezért a mai gyerek számára a növekedés egyenlő a játék elhagyásával."

A francia játékipar azért nem szomorkodhat, hiszen Európában a németek után Franciaországban költenek legtöbbet a játékra: évente 16 milliárd frankot (kb. 420 milliárd Ft), ami gyermekenként átlag 1800 frankot (kb 50.000 Ft) jelent.
A Játékgyárosok Szövetsége mindenestre hatalmas reklám- és felvilágosító kampányba kezdett, amely a "gyermek fejlődése szempontjából elengedhetetlen játék és játékszer" népszerűsítését célozza.

A felnőttek számára persze nem kell kampány: ők ezentúl is fognak játékot vásárolni. A saját örömükre.

(1996.)

 

Megújult Lille-i Szépművészeti Múzeum

Franciaország új büszkesége

CD-ROM a művészeti ismeretterjesztésben

Csökkenőben a diploma értéke

CD-ROM egy elveszett gálya nyomában

A nyolc év fölöttieknek nem kell a játék

Gioconda és a balubák maszkja

Lille Olimpiát és új Oxfordot szeretne

További cikkek
Franciaország témában

email