Az igényes kulturális műsorokra specializálódott európai tévéállomás, a francia-német ARTE október 21. és november 1. között csaknem húszórányi(!) műsoral emlékezett az 1956-os magyar forradalomra. A műsorokban szó esett az eseményekről, vetítettek játékfilmet (Gothár: Megáll az idő) és több riport foglalkozott a megtorlást túlélő forradalmárok és az emigrációt választók sorsával. A tizen-huszonévesen elment magyarok többsége negyven év után, egy sikeres pálya végén is önkeresésről és a hontalanság érzéséről beszélt, s talán mesélt volna a befogadás körülményeiről, a beilleszkedésről, a magyar önsegélyező szervezetekről, a bontakozó majd elhaló kulturális életről, de a visszatekintésre és az emigráns lét nehézségeire koncentráló ARTE még a téma futólagos körbejárására sem vállalkozott.

Nem véletlenül. Csak az a néhány kocka, Steven Bognár dokumentumfilmjében (Apám elment Budapestről): Béla Bognár 1961-es lőveni esküvőjén az ünneplő társaságról készült, olyan témákat vet fel, mint a befogadó ország viszonya a magyarokhoz, a nyugat-európai egyetemekre kerülő magyar diákok, a Lőveni Katolikus Egyetemen (KUL) végzett magyarok, a belgiumi magyarok kulturális megmozdulásai, valamint a katolikus egyház és a Carithas Catholica szerepe 1956-ban.

Flamand nagylelkűség
A szerteágazó témák Belgium vonatkozásában egy pontban találkoznak: ez a lőveni Magyar Kollégium -belgiumi magyar jezsuiták tulajdonában lévő Collegium Hungaricum -amelynek létrejöttét az egyetemisták 1956-os érkezése tette szükségessé, s amelynek 73 éves igazgatója Muzslay István. "Magyar szívre volt szükség" -mondja Muzslay professzor, amikor Lővenben maradásának okáról kérdezem, de rögtön hozzáteszi, hogy ami Lővenben történt, az a "flamand nagylelkűségnek is köszönhető". A választ akár kitérésnek is vehetném, ha a telefonos jelentkezésremre nem a lehető legközvetlenebb "gyere édes pajtás" lett volna a felelet, s ha nem emlékeznél, hogy a Bognár-esküvő képein is mennyire háttérbe húzódva örült az eseménynek. Ez a fegyelmezett szerénység azonban rögtön eltűnik, mihelyst nem a személyére, hanem a kollégiumra és az itt végzett magyarokra terelődik a szó.

Az egyetemhez közel, a Boldogságos Bejövetel utcájában (Blijde Inkomstraat) álló háromemeletes épület valójában családi ház volt. Amikor tulajdonosa, egy flamand építész, 1948-ban négy magyar diákot befogadott, csak a padláson tudta elhelyezni őket. A tulajdonos nemsokára elköltözött, s amikor Muzslay István a keresztény munkásmozgalom zászlóvivőjét az egyetemen tanító Varga Lászlót meglátogatta, már egy húsztagú csoportot talált. A diákokat a lőveni magyar dominikánusok segítették, de az állandó törődés és bátorítás láthatóan hiányzott nekik. "A házban falépcső volt és mindenütt rettenetes szemét. A fiúk ebédidőben vették a kis ételhordójukat és sorba álltak a város szegényeivel együtt az apácáknál meleg ebédért." Muzslay István döntött és maradt. "Másnap reggel idejöttem és elkezdtem takarítani. Erre mind kidugta a fejét. Délre teljesen kitakarítottunk. Vettem két üveg Martinit és elbeszélgettünk. Azután mindig rend volt." Hogy pénzt szerezzen, az egyik nagy belga katolikus szervezetnél dolgozott, és kérte, hogy az évekig tartó ingyen munka fejében, jelentőseb összeggel segítsenek létrehozni egy magyar egyetemi kollégiumot. Már folytak a tárgyalások, amikor a Blijde Inkomstraat-i ház megvételéről, amikor Pesten kitört a forradalom. Decemberre már kétszáz magyar diák több ezer menekült érkezett Belgiumba. A lőveni házat hirtelen kinőtték.

A Katolikus Egyetem rektora ekkor a magyarok rendelkezésére bocsátotta a jogi fakultás egyik használaton kívüli épületét, és részt vett a Muzslay István kezdeményezésére megalakult Aide à la Jeunesse Hongroise en Exil (a Menekült Magyar Ifjúság Segélye) pénzalapjának előteremtésében. Az alapból ösztöndíjakat és a kulturális megmozdulások költségeit fizették, támogatták a Szabad Magyar Egyetemisták lőveni csoportját, jutott pénz a Brüsszelben, Liègeben, Gentben és Namurben tanuló magyar diákoknak is.

A többségében papírok és bizonyítványok nélkül érkezett egyetemistákat a KUL szabad hallgatóként elfogadta azzal, hogy az év végi vizsgákat sikeresen teljesítők rendes hallgatóként is beiratkozhatnak. Az 1956/57-es tanévben így már 105 magyar hallgatója lehetett az egyetemnek, 1957/58-ban 165-en, 1958/59-ben 137-en voltak. Az első diplomát Dencs Gyula szerezte meg (1951, atomfizika), őt a forradalom menekültjei közül még 145-en követték.

Kincsek a könyvtárban
Amikor az Egyetem 1960-ben visszakérte a kölcsön adott épületet, a Blijde Inkomstraat-i ház már a magyar jezsuiták tulajdonában volt, és folytak az átalakítási munkálatok. A Mindszenty nevét viselő kollégium avató ünnepségét 1961. július 17-én tartották. Amíg Muzslay professzor egyetemi pályafutása tartott az ingatlanon kevés változtatás történt. A magyar egyetemisták száma is jelentősen csökkent, igaz, még a nyolcvanas évek közepén is érkeztek "disszidensek". Ezekben az években a magyar követség már felhagyott az épület figyelésével, de a Lővenbe szóló ösztöndíjpályázatokat azért Pesten rendre megtorpedózták. A Soros Alapítvány lőveni programjának megjelenéséig nem is volt magyar posztgraduális ösztöndíjas lakója a kollégiumnak, és 1989-ig csak egyszer fordult elő, hogy valaki MÖB-ösztöndíjjal ("Dobi István közbenjárására" - teszi hozzá a professzor) a teljes egyetemet Lővenben végezhette.

A többségében Soros- és Haynal Imre-ösztöndíjas mai egyetemisták egyágyas szobában laknak és a hőskor kevés emlékével találkoznak. Csak egy hatalmas Budapest-festmény és egy Munkácsy-másolat ("1957-ben festette Sersli Pista, szegény autóbalesetben halt meg három évvel később"), egy rég nem használt levélláda, egy negyvenéves elsárgult plakát (Van Waeyenbergh rektornak a lőveni diákokhoz írt köszönete a harcoló magyaroknak küldött gyógyszerért és vérplazmáért) és a professzor kerekre csiszolódott történetei idézik a múltat. A kincsek a könyvtárban vannak, ahol Marx művei és a Népszabadság teljes évfolyamai mellett megtalálhatók az emigráns irodalom folyóiratai, Tűz Tamás és Tollas Tibor kötetei, lőveni Közép-európai Tanulmányok Intézetének kiadványai, a magyar diákok szerkesztésében megjelent lapok (Virrasztók, Ahogy lehet), és a belgiumi magyar munkások lapja: a Magyarok.

Feledékeny utókor
Ez utóbbi nemcsak szakszervezeti lap volt. Töttösy Ernő novelláit, Muzslay István cikkeit is közölte, és hírei az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején még összetartó magyarok pezsgő kulturális életéről tanúskodnak. A Magyarokból tudom, hogy 1959-ben -amikor 7500 magyar menekültet tartottak nyílván Belgiumban- Ivanics Miklós és Vásáry Tamás havonta több hangversenyt adott, Vásárhelyi Dezső zongora-, Novák Katalin balettiskolát nyitott, volt Madách Imre- és Mikes Kelemen kör, Liègeben a Magyar Néptánc Csoport, Brüsszelben a Magyar Szín- és Színművészképző Iskola, a Magyar Művészegyüttes, a Magyar Szimfonikus Zenekar és a Magyar Kórus működött, lőveni egyetem magyar hallgatóiból alakult Bartók Kórus még lemez készítésére is vállalkozott.

A Magyar Kollégium forgalmazta lemezen az együttes magyar népdalokat, Bartók, Kodály- és Liszt-műveket énekel. Karnagy: Kovách András. "Szépen fogyott, és a rádió is gyakran beszerkesztette" -emlékezik Muzslay professzor és a kezembe nyomja az utolsó megmaradt példányt. "Elindultam szép hazámból", "Ne menj el", "Bánat", "Senkim a világon", "Levél az otthoniakhoz", "Bolyongás", "Ave Maria", "Ünnepi dal" -áll a pásztormotívummal díszített borítón. A lemez serceg, de mindezt feledteti az előadás hőfoka, hallhatóan mindenki a saját sorsáról énekel. A felvétel így hatvan diák hangfényképe, akikről -mint a többi lőveni magyarról - sohasem készült tabló. Itt voltak, tanultak, diplomáztak. Aztán elmentek. Sokan Svájcba, Kanadába és az USA-ba költöztek. Koncertek nincsenek, az újságok megszűntek. Egy lemez maradt.

Néhány nappal később, november 26-án a magyar menekültek érkezését elevenítette fel a vallon RTBF1 tv állomás. A 45 perces összeállítás a diákok és a fiatal munkások 40 évvel ezelőtti fogadtatásáról szól. A Collegium Hungaricum és Muzslay István nevét sem a filmesek, sem az '56-os magyarok nem említették.

(1996.)

A Collegium Hungaricum háromszintes épülete.

Muzslay István (jobbra) és a szerző a Collegium igazgatói irodájában, 2001 áprilisában.

Muzslay István S.J. 1923-ban született Bajót községben (Esztergom megye). 1942-ben lép be a Jezsuita rendbe, 1948-ban elhagyja az országot, 1951-ben pappá szentelik. A Tillburgi Egyetem (Hollandia) folytatott társadalomtudományi és közgazdasági tanulmányai után 1954-ben Indonéziába hívják tanítani. Egy véletlen találkozás folytán tudomást szerez a Lővenben (Belgium) tanuló magyarokról, azonnal dönt: tudományos karrier helyett a Belgiumba menekült magyarokkal törődik. 1956 őszétől kulcsszerepet játszik az emigráns középiskolások, egyetemisták és munkások felkarolásában. 1961-ben professzori állást kap a Lőveni Katolikus Egyetem Közgazdaságtani Karán. Alapítója a lőveni a Közép-európai Tanulmányok Intézetének, gondozza az Ostendében elhunyt Kéthly Anna hagyatékát. 1984-es nyugdíjazása óta az általa létrehozott lőveni Collegium Hungaricum igazgatója. Első magyar nyelvű könyve, a "Gazdaság és erkölcs" a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tankönyvsorozatában jelent meg, 1994-ben. Kitüntetései: Leopold-rend tiszti fokozat, a Magyar Köztársaság középkeresztje. A Társadalomtudományok Pápai Akadémiájának 1993 óta tagja.