Bár a rajzban és a buborékban elhelyezett szöveg története 100 éve kezdődött Belgiumban, a képregény, vagyis a BéDé (Band Dessiné) első szárnyalását a 30- évek közepétől számítják. Ekkor születtek azok a karakteres (esetenként a nemzeti sajátosságok görbe tükre-ként megrajzolt) figurák, melyek népszerűsége nyomán gombamód szaporodtak BéDé-re szakosodott hetilapok és a sorozatok füzetei. A prosperitás egyik túlélője, az 1938-ban alapított Spirou magazin 3000. száma januárban elején került az utcákra.

A belga képregény feltűnően tehetséges rajzolói az amerikai rajzfilmipar által hamar tönkretett belga stúdiókból érkeztek. Az 50-es évek végére sok országban lettek népszerűek a belga BéDé figurái, köztük Asterix, a rendíthetetlen gall, és jóbarátja az egészbe sült vaddisznók bekebelezője Obelisk, a bűnügyeket megoldó riporter Tintin, a kétbalkezes Gaston Lagaffe, a Schtroumpf-ok vagyis a Hupikék törpikék (angolul Smurf-ök)) és sorolhatnánk. Némelyik képregény figura olyan jól sikerült, hogy meg is elevenedhetett, vagyis rajzfilm sorozatot született az eladhatónak ígérkezö személyiség alapján. A Quick és Flupke, Piff, Tintin, valamint a Hupikék törpikék (stb) így lettek sok országban lettek a gyerek kedvenceivé.


Tintin és kutyája, Snowy

A '70-es, '80-as évek szórakoztató elektronikájának fejlődése a belga a képregénynek sem kedvezett. A '60-as évekhez képest több mint 56%-kal csökkent a forgalom sok újság végét jelentett. A mai alkotók számára kedvezőtlen változással párhuzamosan annyira megnövekedett az érdeklődés a 30-50 ével ezelőtti albumok iránt, hogy néhány év óta Belgiumban kiállítások és árverések tárgya lett a 9. művészet.

Didier Platteau, a Castermann kiadó munkatársa szerint "a kereslet a gyermekkor iránti nosztalgiát érző nyugdíjasoknak köszönhetően lódult meg akik komoly pénzeket is kifizetnek egy-egy régi, nehezen fellelhető albumért. A 60-70 évesek vásárlásai nyomán aztán a csillagos égig szaladta a régi BéDé kéziratok és figura tervek ára, ami a fiatalabb és pénzes korosztályt is a befektetésre ösztönözte. A műfaj ugyan haldoklik, de a régi figurák továbbra is népszerűek, s az árverések telt ház előtt zajlanak."

A 100 éves műfajt köszöntő tekintélyes brüsszeli újság, a Le Soir cikkének címe "Mivé is lenne Belgium buborékok nélkül?" pontosan visszaadja a másutt lenézett képregény iránti érzett belga kötödést. A centenárium alkalmából a BéDé leghíresebb alkotóit mutatja be a Képregény Belga Központjának augusztus végéig nyitva tartót kiállítása. A Brüsszel központjában, a Place du Sablon közelében található Képregény Múzeum (Centre Belge de la Bande Dessinée) Hervé, Jacobs, Marc Sleen, Bob de Moor, Hubinon, Peyo és Roba életműve előtt tiszteleg.

(1996.)

 

Séta a kilátástalanság képei között

Feltárják Mária királyné kastélyát

Ajándék a Pázmány egyetemistáinak

Azt reméltük, hogy hamar felszabadul az ország

A marhahús-ügy Belgiumban

"Brüsszelben egykor pezsgett az élet"

Brüsszeli csalogató

Burgundi sörünnep Erasmus városában

Felnőtt- és gyermekprostitúció Brüsszelben

Mázsák muzsikája

Ösztönzés és védelem Belgiumban

Remény, valóság, illúzió

Gazdaság és erkölcs

Munkabeszüntetés a szakma ünnepén

Kolbász, sajt, sütemény

TELEPOLIS '95

100 éves a képregény

GSM-veszély a belga utakon

300 éves a Királyi Opera

Brüsszel meg akar felelni a feladatnak

Főzési és fogyasztási szokások Belgiumban

"Strada" a brüsszeli utcalányok védelmében

A Belgiumba menekülők száma csökken

Egy opera két szerző

Templom az Euro-parlamentereknek?

Otthon magyar egyetemistáknak

email

További cikkek
Belgium témában