|
Amióta a sikeres és a sikerre számító operák idegen nyelvterületen való előadása és a nemzeti operajátszás elkezdődött azóta tart az anyanyelvi és az eredeti nyelven való előadás híveinek a vitája. A dolgot komplikálja, hogy amióta technikailag megoldható az eredeti nyelven játszott operák feliratozása, az autentikus előadás hívei is két pártra szakadtak: az illető nyelvet nem ismerő nézőt is a történésbe beavató fényújság híveire, és a zenéről a figyelmet elterelő tájékoztató ellenzőire. Az operákat az eredeti nyelven játszó New-York-i Metropolitan -úgy tűnik- megoldást talált az autentikus-párt ellentéteinek elsimítására. Az operákat az eredeti nyelven (is) játszó operaházak nagy újítása volt néhány éve a fényújság alkalmazása. Az idegen nyelven játszó, mégis demokratikus (azaz a minden zenekedvelő számára érthető) előadás megvalósításának azonban nehézsége is van. Az opera ugyanis köztudottan színpadi műfaj, s mihelyst a többnyire 100-, 200-, 300 éve épült operaház színpada fölé egy fényújságot helyeznek (néhol inkább fabrikálnal), a nézőt arra ösztönzik, hogy tekintetével hol a színpadot, hol a feliratokat pásztázza. Az operaházak tervezésekor a fényújság szolgáltatására nem gondolhattak, ezért bárhova is helyezik a táblát, a nézőtér egy részéről vagy nem látható, vagy csak kényelmetlen fejtartással követhető a megértés kényelméért közölt szöveg. Ez utóbbi ok miatt, az operaházi referenciának számító New-York-i Metropoliten Opera a zenei igazgató, James Levine karmester döntése következtében nem is alkalmazta a fényújságot. A napokban azonban egy -megoldásában az óriásgépek individuális videójára emlékezetet- új szisztéma beindításával segítik az arra kíváncsi operalátogatót: a Metropilitan 3.813 ülő- és 176 állóhelyét apró képernyővel szerelték fel. A berendezések egymástól függetlenül, tetszés szerint lehet be- és kikapcsolni. A Metropolitan szándéka szerint, a képernyőn megjelenített szöveg nem irodalmi fordítást ajánl, hanem inkább a színpadi történés megértését segíti. Az apró képernyőket a fotelek hátuljára szerelték oly módon, hogy egyik képernyő se zavarja a zeneélvezetbe merült szomszédokat. Hogy a milliomosok páholysora, a híres gyémántpatkó milyen, a közönséges individuális halandóknak szánt berendezéstől eltérő extra-megoldásban részesült (távszabályzós on/off kapcsoló, unalom elűzésére baseball-csatorna opció) -nem szól a Metropolitan tájékoztatója. (1996.) |

Notturno Kambodzsa kincseiből nap mint nap elvész valami Multimédia-kor, multimédia idő |