A hatalmas költségvetéssel zajló űrkutatási és katonai fejlesztési programok eredményei közismerten hétpecsétes titkot képviselnek. A stratégai érdekeket már nem veszélyeztető és túlhaladott eredmények azonban háztartási és alkalmazott informatikai berendezésekbe építve második karrierbe fognak, s az utca embere ennek nyomán szerezhet tudomást a katonai csúcstechnológia 10-20 évvel ezelőtti állapotáról. Az innováció pillanatnyi helyzetéről a köznép csak kivételes alkalmakkor értesülhet, többnyire katonai parádék alkalmával, vagy a szintén az elrettentést szolgáló kiszivárogtatások és képes beszámolók híreiből.

Eképpen találkozhatott a Time magazin 1995-ös augusztus 21-i számának olvasója az első csapást szükségtelenné tévő kiber-háború és a kiber-stratégák gyakorlatának leírásával, melyből info-sztráda hajnalán mindeni megtudhatta, hogy az amerikai hadvezetés képes az első csapás előtti lépésként megbénítani az ellenség informatikai rendszerét, úgy a számítógépre épült hadi hírszolgáltatást (parancsnoki állásoktól az egyes járművek összeköttetéséig), mint az ország működéséhez szükséges hírközlő (rádió, tv, telefon) banki- és közlekedés irányító hálózatot. Amíg a kommandóval célba vitt nem nukleáris elektromágneses impulzust kibocsátó EM bomba a fővárosban robban, addig a számítógépes hálózatba juttatott vírusokkal (vagy a gyártás során számítógépekbe helyezett chippel és romboló programmal) a hálózatba kapcsolt Home PC-k is elérhetők. Az infotámadás logikai bombái révén rövid idő alatt tökéletes zűrzavart lehet előidézni az ország irányításától kezdve, az ország működtetéséhez szükséges rendszereken át, egészen a legkisebb irodáig és az állampolgárok lakásáig. A megbénított célország(ok) szinte puskalövés nélkül térdre kényszeríthető(k).

Feltéve, ha az ország működése teljes egészében a hálózatok, szatelitek és számítógépek függvénye. Az ilyen tökéletesen informatizált világtól ugyan messze vagyunk, de az információt jórészt a tévéből beszerző nyugat-európai polgár már ma ízelítőt kaphat abból, hogy milyen lesz az, amikor a helyszíni előadások ma még hitellel rendelkező képeit is csak szigorú fenntartással fogadhatjuk.

A valóságról készült képekbe kevert virtuális képek technológájáról tavaly ősszel értesülhettetek az EU sportkedvelő tévénézői. Mint az Epsis néven forgalmazni tervezett szisztéma 1995-ös teszteléseinek sajtóvitái hírül adták, az Epsis a közvetítés helyszínén lévő hirdetések képeit úgy alakíthatja át, hogy az intervíziós adást átvevő országok mindegyike saját nyelvére fordított, és a hirdető megrendelése szerinti átalakított reklámot láthat a képernyőjén. Röviden: a valódi reklámokat a valóságban nem létező, virtuális reklámokra cserélhetik.

A trükkös képekből semmit sem vehet észre a nézők többsége, tudniillik azok, akik nem lehet egyszerre a tévé képernyője előtt és az eredeti képeket szolgáltató helyszínen.

katonai technológia
Az eljárás alapjául szolgáló követő technológia egyenesen a támadó rakéták pályájának végső fázisát irányító rendszerekből származik, és kommerszializálása hatalmas változást hoz a képek numerikus jelkezelésében. A digitális technológia lehetőségei már eddig is módot adtak az utómunkálat során (felvétel elkészülte után) végzett észrevehetetlen változtatásra és a kevésbé jóindulatú manipulációkra. (Az előbbivel leginkább film trükkök formájában találkozhattunk, az utóbbi főleg az elektronikus sajtó világában fordul elő.) A francia, amerikai és izraeli vállalatok együttműködésével született Epsis azonban az események zajlásával szinkronban, valós időben képes a hitelesség látszatát adó képcserére. Igaz, egyelőre csak előre meghatározott, nem mozgó felületek (kifeszített hirdetések, hirdetőtáblák) képeit tudja előre meghatározott, két dimenziós képekre változtatni.

A virtuális hirdetés valóságba illesztéséért felelős Epsis az adás képeit összeállító rendező kocsi és a továbbítást végző szatelit közé ékelődik. A rendszer a verseny előtt a pályáról készült képben előbb megtanulja felismerni a kiválasztott hirdető táblákat, majd az adás folyamán a felismert hirdetéseket kicseréli.

Az Epsis szisztéma legfontosab része, a digitális jelfelismerést és jelkezelést végző algoritmus sor, a Matra Cap Systéme-től ered. Közismerten ez a francia cég a specialistája a védelmi feladatokra fejlesztett légi- és űrfelvétel elemző, a tengeralattjárók hajtóműzaját felismerő, és a polgári felhasználásra szánt postai irányítószám detektáló rendszereknek.

Az Epsisnél alkalmazott három párhuzamosan dolgozó algoritmusból az elsőnek a "jó helyen" lévő hirdetés megtalálása és a színek felismerése a feladata; a második a kameramozgást ismeri fel és elvégzi a hirdetőtábla (a hirdetés) struktúrájának analízisét; a harmadik, formafelismerő algoritmus van kapcsolatban a virtuális hirdetéseket tartalmazó modullal, s az utóbbiak feladata a gyorsan pergő események közben a megfelelő behelyettesítés elvégzése.

Ahhoz, hogy a kásás képtől megszabaduljak, a valós időnél kétszer gyorsabban kell dolgoznia a komputernek, mert a képek illesztését állandóan össze kell hasonlítani az épp elmúlt pillanat és a várható mozgásirányban bekövetkező változások figyelembe vételével. A reális és virtuális képek fúziójához az Epsis másodpercenként 10 milliárd műveletet (10 gigaflop) képes végrehajtani, mindezt 512 processzorra támaszkodva teszi. Ezzel a teljesítménnyel négy kamera látómezejében négy-négy hirdetésre tud ügyelni, és a takarásba kerülő táblák elöl is el tudja tüntetni (kiszűri) a hirdetést zavaró tényezőt. A forgalmazó cég, a Symah Vision állítása szerint egyelőre nem tervezik a versenyben résztvevő játékosokon (és járműveiken) elhelyezett reklámok cseréjét, ez ugyanis ma még megoldhatatlanul nagy mennyiségű és gyorsaságú számítást igényelne.

jogi problémák és veszélyek
A katonai irányítórendszer egyik elemének kommerszializásával nem véletlen célozták meg először éppen a sport világát, hiszen a sportközvetítések hirdetésinek bevételeit évi 5 milliárd dollárra becsülik Európában, másrészt a hírközlők által megváltoztatott valóság a hirdetések terén tűnik a legártatlanabb beavatkozásnak.

A virtuális hirdetés lehetőségében a sport közvetítette reklámban érdekelteke az vonzza, hogy a sugárzás országainak ismeretében alakíthatják vagy változtathatják a hirdetését, esetleg oda is elhelyezhetnek táblát, ahol a valóságban nincs is, vagy éppen az illető ország törvényeit tiszteletbe tartva eltüntethetik az egyes élvezeti cikkek propagandájának tilalma alá eső cikkek reklámjait (dohány, alkohol, stb).

A valóságot ábrázoló kép egy részének helyettesítése, még ha reklámról van szó, komoly vitákra ad okot. Kérdés, hogy az európai néző jogosan követeli-e a valóság manipulására figyelmeztető logo jelenlététét a virtuális képekkel tűzdelt közvetítések alatt. S alternatívaként biztosítani kell-e a tévénéző számára az eseményekről sugárzott változtatás nélküli képet is? És végül nem tisztázott még, hogy a virtuális hirdetések bevételeiből hogyan osztozzanak a sportesemény szervezői, a közvetítést végző társaságok és a virtuális hirdetést beillesztését elvégző vállalkozás. A Symah Vision-hoz hasonló termékkel rendelkező amerikai Princton Electric Billboard (PEB) és az izraeli Scidel cég is ugrásra készen figyeli az Európai Parlament Audiovizuális tanácsának állásfoglalását az ügyben. A tévékészülékbe telepítendő „erőszak védelmi chip”-ről "V chip) szóló február eleji Európa Parlamenti döntés után azonban szigorú szabályozásra vonatkozó javaslatok megszületése várható. A képek-be történő beavatkozást liberálisan kezelő USA törvénykezésével szemben az öreg kontinensen várhatóan sokkal óvatosabban és előrelátóbban fogják megközelíteni azt a technológiát, amely most a hirdetések megváloztatására ajánlkozik, de a gazdasági érdekek kiszolgálása mellett tökéletesen alkalmas, a politikai megfontolásból történő változtatások élőben történő megvalósítására. Akár ma is.

A hollywoodi csúcstechnológiai alapján az átlagpolgár is pontos képet rajzolhat a szabályozatlanság esetén rá leselkedő veszélyről. Hogy a digitális technikával milyen egyszerü feladat a történelem és a jelen képeinek manipulációja arra a fikción alapuló Forrest Gump-ban a 30 éve meggyilkolt amerikai elnökkel (J.F.K) kezet fogó Tom Hanks jelenete lehet jó példa. A másik figyelmeztető jel, hogy a valóságban is létező (vagy a létezett) szereplők alakíthatósága mellett leleplezhetetlenül realistává keverhetö a valóságos és a nem létező (virtuális) szereplők játéka, ahogy az Spielberg Jurassic Park-jában volt látható.

A jogalkotás természetesen nem tud a technológia gyors változásával lépést tartani. Az Internet forgalmának szabályozása körüli viták azonban az előrelátható problémák utólagos rendezésének nehézségeire hívják fel a figyelmet. A nem nehéz megjósolni, hogy a mai kétdimenziós beavatkozás 5-10 éven belül akár háromdimenziós is lehet, és bonyolult mozgásokat végző tárgyak, organizmusok behelyettesítésére is alkalmas lesz. Élőben tud majd tömeget helyezni oda, ahol nincs, és rajongó hallgatósággá változtatni a rendszer ellen tüntetők csoportját. És fordítva.

Az Epsishez hasonló szisztémák szabályozatlan térnyerése, és a technológiai fejlődésük kontrolljának hiánya az információ manipulálhatósága miatt már ma reális veszély.

Az EU országaiban 1995 össze óta már öt alkalommal tesztelték az Epsist, melynek engedélyezése egyelőre jogi problémák miatt késlekedik. A hirdetőket visszatartja, hogy az EU egyes tagállamaiban érvényes jogszabályok értelmében a képek manipulációjának vádjával akár eljárást is indíthatnak ellenük.

(1996.)

 

Notturno
vegyeskar

Zöld Dal
gyermekkar zongorakísérettel

Szonatina
zongorára

Piccola Sinfonia Retrograda

A láng szívében
nőikari sorozat

Colours I.
gyermekkarok

Colours II.
gyermekkarok

Encrucijada
férfikarra

Aquarelles
vegyeskarra

Portrait
vegyeskarra

Li-Do
poéma hangmodulra

BRAHMS: Keringők Op.39 - hangszerelés vonószenekarra

Születésnap támadással

Rock és szimfónia

Nyilatkozatháború és káosz

Kambodzsa kincseiből nap mint nap elvész valami

Az elveszett világ

Tévedések szomorú jétáka

Multimédia-kor, multimédia idő

Újítás a Metropolitan Operaházban

Egy tanulmány margójára

Búcsú a könyvtől

Világvége pezsgődurrogással

Koppenhága '96

Szex égen és földön

További cikkek
Egyéb témában

email