|
A
tagozatok létszámkimutatásának
példájában bemutattam
a főtárgyas órában részesülők számának szakok szerinti -azon belül
tanároként osztály (alapfok), továbbképző (osztály) bontásban történő-
létszámkimutatását, valamint a "B"-sek összesítését. A főtárgyas növendékek és a csoportos főtárgyas növendékek nyilvántartásának * példájában bemutattam azt a sablont, mely az év eleji statisztika elkészítésekor segített a munkámat. Az egyéni főtárgyas és csoportos főtárgyat tanító tanárok naplói alapján felvett adatok összesítésekor kaptam meg az egyes hangszercsoportra, az elméleti főtárgyas csoportokra, ill. a teljes létszámra vonatkozó adatokat. Látnunk
kell, hogy a három példa egyetlen adathalmaznak -a
zeneiskolai létszámadatainak- valamilyen szempont szerinti
rendezése.
A szempontokat
az intézménytől megkívánt statisztikai kimutatásokban kért bontások
határozzák meg. A
B-sek számára alapvetően két okból lehet szükségünk: Ez
a feladat akár az A, akár a B és C megjelenítésben
a B-sekről található oszlopok segítségével elvégezhető: a kimásolás
és a felesleges oszlopok törlése után csak a részösszegek megjelenítését
kell megoldanunk.
A
visszakereshetősége érdekében ezt a kimutatást is tanár nevéhez
(és a hozzátartozó naplóhoz) kötöttem. Azoknak a
tanároknál, akik ugyanazt a tárgyat több helyszínen is tanítják (vagyis
több naplóval rendelkeznek) a második (és további) naplóból kinyert
adatokhoz nem ismételtem meg a nevet. Ennél egyszerűbben, az Excel Részösszeg parancsával is hozzá lehet jutni a keresett eredményhez. A részösszeg funkció használatához a B-sek szakonként munkalap összesítő sorait törölni kell, a hangszerek és a tanárok nevét pedig mindig ki kell írni. (lásd példafájl: B-sek szakonként munkalap) **
|
