Bevezető

A nem művészeti pályára készülő magyar gyermekek és serdülők művészet oktatásának szempontjából az 1993 évi LXXIX. törvény (továbbiakban Közoktatási törvény) három téren hozott jelentős változást. Ezek: az alapfokú művészetoktatás fogalmának bevezetése, az alapfokú művészetoktatás intézményi formájának szabályozása[1], az alapfokú művészetoktatás finanszírozásának és a művészeti iskolák fenntartásra jogosultak meghatározása.

A közel- és régmúlthoz képest a Közoktatási törvény újdonsága hogy,
1) a magyar törvénykezésben először került leírásra olyan, az alapellátáson kívüli szolgáltatás jellegű oktatási forma, amely közpénzen és közmegegyezésen nyugvó tanterv szerint működik, de amely keretein belül nem teljesíthető a tankötelezettség és amelyben nem szerezhet sem alap műveltségi vizsga sem érettségi,
2) a Közoktatási törvény (általánosságban) és a kapcsolódó MKM rendelet[2] (konkrétan) az alapfokú művészeti iskolában immár 4 művészeti ágban engedélyezi és teszi támogathatóvá a művészeti oktatást[3],
3) a kínálatában is művészeti iskolává szélesedhető zeneiskolák (vagy az újonnan alapított alapfokú művészeti iskolák) abban is hasonlóvá lettek a közoktatás több intézmény típusához, hogy fenntartóik ugyanazok a természetes és jogi személyek lehetnek, mint magyar közoktatás többi intézményének esetében.[4]

A Közoktatási törvénynek és kapcsolódó rendeleteknek az alapfokú művészetoktatást érintő rendelkezései kapcsán szükséges aláhúzni, hogy a közpénzen, de nem a tankötelezettség teljesítésére szolgáló intézményben és nem az iskolák munkarendjében történő művészetoktatás nem újdonság Magyarországon. Ilyen ismert oktatási forma a zeneiskola. Az állami zeneiskolák a zeneoktatás 1952-es reformja óta működnek közpénzen és államilag kiadott tanterv alapján[5] olyan intézményként, melynek legfőbb feladata az egyéni képességek kibontakoztatása, másodrendű feladat a művészi pályára való előkészítés. A zeneiskolát a mai alapfokú művészeti oktatás elődjének, egy sajátos, egy művészeti ágas alapfokú művészeti oktatásnak tekinthetjük. E megállapítás után önként adódik a kérdés, hogy a zeneiskola intézménye hogyan alakultak ki, és mi volt az a struktúra, amire 1952-ben a zeneiskolák hálózata épült.

Jelen dolgozat az iskolán kívüli művészetoktatás, és azon belül is a zene-oktatás magyarországi történetének vázlatos bemutatására vállalkozik. A dolgozat címében a XIX. század kiemelése nemcsak BME képzés első dolgozatához választható tematikának köszönhető.

Az évszázad méltatása azért fontos, mert a magyar közoktatás történetének máig ható legjelentősebb eredményei mellett az intézményesített zeneoktatás kezdetei is a felvilágosodás korához, majd a reformkor és a kiegyezés időszakához kötődnek.

Dolgozatomban a XIX. század változásaihoz vezető utat fogom felvázolni[6], és bemutatom a reformkor alatti és a kiegyezés utáni főbb változásokat.

1.    Zeneoktatás 1100 és 1800 között

Ahogy tudásnak és az ismeretanyagnak átadási formáit -azaz az oktatást- meghatározza az adott társadalomban uralkodó ideológia, a hatalmi rendszer, a gazdasági erő valamint a társadalomnak és a hatalomnak a tudáshoz való viszonya, úgy zeneoktatás is függvénye az előbb felsoroltaknak. A művészet- és ezen belül a zeneoktatás formáját és keretét ezen túlmenően meghatározza a társadalom művészethez ill. zenéhez való viszonya, és függ a zenének az adott társadalomban betöltött szerepétől és attól, hogy az adott korban milyen keretek között lehetett zenével találkozni.

1.1    Középkor
A XVIII. század közepéig az iskolák kizárólagos fenntartói az egyházak. A zeneoktatás és zenei tehetség gondozás az egyházak zenei szükséglete és a zenének a szertartáson belül betöltött szerepe szerint alakul. 

1.1.1    A középkor iskolái és a zeneoktatás
A kolostori, a káptalani és a plébánia iskolában mai fogalmaink szerinti alapfokú zeneoktatás természetesen nem létezik. Ugyanakkor a gyermek tanulása első napjaitól bekapcsolódik az istentiszteletbe, mely főleg vokális közreműködést igényel. Ez feltételezi, hogy a növendék bevezetést kap az éneklésbe, mely az istentisztelet természetes hangzó formája. A zeneoktatás ezért a szükséglet diktálta mértékig része az oktatásnak.[7] Fennmaradt dokumentumok szerint a zenetanulás az alsó fok tantárgya, lectura és cantura (vagy: grammatica musica és musica) néven.[8]

A XI. század végéről a pannonhalmi könyvtárjegyzék több kottás könyvet is felsorol. Leírásokból, ábrázolásokból, és a fennmaradt kották alapján tudjuk, hogy a kórusban 8-14 éves fiúk is énekeltek, ez megfelelő gyakorlati képzést feltételez.[9]

1.2    A három részre szakadt ország, a reformáció és az  ellenreformáció kora
A hódoltság ideje alatt a határszéli városok és Erdély városai oktatására a reformáció és az ellenreformáció gyakorol meghatározó hatást. A katolikus többségű és az istentisztelet fényét megőrző evangélikus protestantizmus befolyása alatt álló városokban többnyire már nem egyszerűen a lakosságtól független egyházi hatóság (püspök, káptalan) áll támogatóként a zeneszolgáltatás mögött. A városlakó, polgárság, gazdasági erejét Európa-szerte külsőségekben is szereti megmutatni, és szívesen költ templomai és szertartásaik fényére. Mivel a híres együttes rangot, rangot ad a városnak, a város megfizeti a hivatásos énekeseket, orgonistát, karnagyot és hangszerjátékost. A zeneoktatás hagyományos iskolai kereteken kívüli formáinak megjelenését a zeneszolgáltatás iránti és a zenetanulás iránti igény, és a zenész, mint elismert folyamatos életvitelt lehetővé polgári foglalkozás elismerése teremti meg.[10] A főleg ének tanulásból álló zeneoktatás továbbra is iskolai kereteken belül, azaz egyházi irányítással történik.[11] A tehetséges gyermekekkel a templomi zeneszolgálatot ellátó együttes muzsikusai is foglalkoznak.[12]

1.3    A felvilágosodás kora
A felvilágosodás Európa-szerte az oktatás felülről indított reformját -ennek keretében az egyházaktól való függetlenedés kezdetét- eredményezi. A Habsburgok felvilágosult abszolutizmusával nálunk is megjelenik az oktatás állami felügyelete és minden oktatási intézményre megállapított norma. Mária Terézia (1717-1780) tanügyi reformja keretében felállítják az első minta- vagy normaiskola együttest, melynek kertében ének és rajz iskola is működik. Ezen intézmények "bár első sorban a céhekben folyó iparos képzést szolgálták (...), de a művészi tehetség kibontakoztatásában is éreztették" hatásukat -írja a Pedagógiai lexikon.[13] A felvilágosult abszolutizmus tanügyi eredményeit felsoroló "A közoktatás rendszre" című tankönyv ezel szemben, mintha a tanítóképzés területén látna előre-lépést a normaiskolák felállításával.[14] Ha ez a meglátás helytálló, akkor a normaiskolák sokkal inkább szolgálták a népoktatást és az iskolai oktatáson beleüli énekoktatást, mint művészképzést.

A zenei műveltség terjedése és a zenei képzettség elismerése ösztönzői sokkal inkább azok az új típusú iskolák (jezsuita gimnáziumok, protestáns kollégiumok), amelyek a XVII. századtól fogva megszilárdították a humanista ihletésű oktatás magyarországi formáját. A fennmaradt dokumentumok szerint Sopron, Lőcse, Szepes, Késmárk, Bártfa, Kassa, Rozsnyó, Besztercebánya és egy sor erdélyi evangélikus iskolában, valamint a nagyszombati a trencséni, szakolcai, zágrábi, pécsi, győri jezsuita és podolini a piarista gimnáziumokban nagy gondot fordítanak a tehetséges növendékek énekes és hangszeres oktatására.[15]

1.3.1    A század zeneoktatás felé mutató lépései
A jelentős zenekultúrával rendelkező országok közül Angliában, Franciaországban és a Német Fejedelemségekben a XVIII. század folyamán új zenélési forma jelent meg: a hangverseny (akadéma), melyre jegyet kell venni vagy bérlet formájában elő kell fizetni. E században lesz népszerű az opera elit műfajból tömegeket megmozgató "populáris" zene lesz. Polgári kezdeményezésként egyre-másra alakulnak műkedvelőkből és "profikból" álló zenésztársaságok. A zenei műveltség terjedése és a zenei képzettség elismerése a muzsikus társadalmi megítélésében hoz változást. A muzsikus iránti igény, valamint az otthoni társas muzsikáláshoz szükséges tudás megszerzését segítő tanárok iránti kereslet felveti a tanár- és az amatőrmuzsikus képzésének kérdését.[16]

1.3.2    A zeneoktatás intézményei
A profi- és az amatőrmuzsikus képzése az iskolán kívül hagyományosan a mestertől (magánúton), a főúri/templomi együttesek muzsikusai (vagy a zenészcéh) által történik.

Az intézményes és államilag felügyelt zenei képzés forradalmi tette a Francia Forradalom érdeme. 1794-ben a Párizsi Konzervatórium az ország muzsikus képzésének központja, ahol a tehetséges és zenész pályára készülő (vagy arra szánt) növendékeket ingyen képzik. Alsó korhatár nincs. A növendék az általános képzést a korának megfelelő intézményben, de a Konzervatóriumon kívül, általában magán úton folytatja.

A Párizsi Konzervatórium létrejöttével megszületik az állami költségen, kinevezett tanárokkal, előre meghatározott tanterv alapján történő képzés. Ez a mai értelemben vett közép- és felsőfokú művészképzés közvetlen elődje.[17]

2.    XIX. század: reformkor és a kiegyezés

A XVIII. század végére zeneiskola-szerű, vagy a párizsi minta szerinti, zeneoktatás megindulásához Magyarországon a következő feltételek alakultak ki: 1) polgár városok rendszeres színházi- és hangverseny élettel (akadémia) rendelkeztek [18], 2) a társas összejöveteleken divat a házi muzsikálás [19], 3) külföldi mintára zenészegyletek alakulnak [20], melyek célul tűzik tagjaik zeneoktatásáról való gondoskodást, közös éneklés és muzsikálás szervezését, hangversenyeket rendezését stb.[21]

Törvényi háttér ugyanakkor nem segíti a mai gondolkodás szerinti zeneiskolák kialakulását. Ennek oka: noha igény van a zeneoktatásra, a köz-gondolkodás és a törvényhozás sem sorolja a mai gondolkodás szerinti alap- és középfokú (nem a pályára készítő) zeneoktatást a közoktatás feladatai közé sem Európában, sem Magyarországon. A Ratio Educationis második kiadása (1806) nyomán megindul az alap, a közép és a felsőfokú oktatási struktúra kialakítása, de ez semmilyen művészeti képzésre nincs hatással.

2.1   A reformkor
1806 és 1849 között az oktatásügy legnagyobb sikere az Eötvös József által készített törvénytervezet (1848). Noha a reformkor nemzeti érzelmei indították el a magyar tudomány és művészet elismerését és támogatását, a törvényhozás nem tudta segíteni a magyar zenei tehetségek akár felsőfokú (zeneakadémia) vagy alap- és középfokú képzését szolgáló intézményeinek létrejöttét.

Az állami beavatkozás hiánya a zeneoktatás terén nem jelenti a zenei képzés közoktatáson kívüli formájának hiányát Magyarországon. A XIX. század elejének Magyarországi zenei életéről szóló egyik dokumentum zeneiskolákat (!) említ, [22] és felsorolja Kassa, Szepes, Keszthely, Pécs, Buda, Pozsony, Zágráb, Selmecbánya és Pest nevét.[23] Kolozsvárott szintén a helyi egyesület (Societas Musica) és a lakosság áldozatkész támogatásával alapítanak konzervatóriumot 1826-ban.[24]

2.2    A közoktatás polgári és nemzeti jellegű megújítása
A zeneoktatás szempontjából az Entwurf időszaka nem hoz változást. A kiegyezés évének nagy eseménye viszont a Nemzeti Zenede a megalakulása. A Zenede -azaz konzervatórium- egy zeneoktatási hagyománnyal rendelkező, reformkori intézmény utódaként jön létre. Elődje a Vidámság Társulatának (1834-36) feloszlásával alakult Pest-budai Hangászegylet.[25] A hangversenyek rendezésével is foglalkozó egylet a koncertekhez szükséges kórus tagjainak (tehát amatőrök!) képzésére 1840-ben ének iskolát alapít.[26] Az ének iskola és a Hangászegylet 1851-ben Pest-budai Hangász-egyleti Zenede néven egyesül. Ez az intézmény veszi fel a 1867-ben a Nemzeti Zenede nevet.[27] A Nemzeti Zenede nem állami intézmény, a képzés csak zenei tárgyakra terjed, az intézet a műkedvelők és a pályára készülők előtt egyaránt nyitva áll.

A magyar közoktatás történetében jelentős 1868-as törvény a zeneoktatás tekintetében nem hoz változást: ez a törvény sem foglalkozik a mai gondolkodás szerinti alap- és középfokú (nem a pályára készítő) zeneoktatásnak a közoktatás feladatai közé sorolásával, így "népiskolai törvényt" követően sincs állami felügyeletű és támogatású zeneoktatás.

2.2.1   A "népiskolai törvény" hatása az általános zenei műveltségre
Az iskolán belüli ének-zene oktatás szempontjából jelentős változás, hogy a népiskolában kötelező tárgy lett az ének, ahogy Kodály írja: a "törvény elrendelte az ének kótából való tanítását".[28]

2.2.2   Változások a művészképzésben
Ha alapfokon nem is, a felső fokú művészképzésben jelentős változás történik Eötvös majd Trefort minisztersége idején. Részint az egyesületi formációk utódaként, részint előd nélkül létre jön az Országos Színi Tanoda (1865), a Magyar Királyi Országos Mintarajztanoda és Rajztanárképezde (1871), az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Tanoda (1876), 35 évvel a Nemzeti Zene Konzervatórium javára adott Liszt hangverseny után valóban megszületik az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia (1875)[29], majd az OMKZ szervezeti módosításaként az Országos Magyar Zene- és Színművészeti Tanoda (1887). A színész képzés otthona néhány öt év múlva az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia (1893).

2.3    Zeneiskola a XIX. századi Magyarországon
A XIX. század elején a reformkori civil kezdeményezés nyomán megindul az amatőr és profi muzsikusok képzése. A zenetanulás iránt igény mutatkozik, ugyanakkor sem a közgondolkodás sem a törvénykezés nem sorolja az amatőrképzést és a zenei tehetség alsó fokú kibontakoztatásának feladatát a közoktatás megoldandó feladatai közé. Törvényi szinten a XIX. században sem kerül szóba a mai alapfokú művészetoktatáshoz hasonló elgondolás. Az alapfokú zenetanulás államilag előírt tananyag nélkül, magán úton történik, és ez a századforduló éveiben is a zenetanulás általános módja.[30] Zeneiskola néven dolgozó vállalkozás szinte minden nagyvárosban működik. Ezeknek a "zeneiskolák" (tulajdonképpen zene-oktatói magán vállalkozások, tanfolyamok) a növendékek tandíjaiból tartják fenn magukat, s ez a meghatározza az alap- és középfokú oktatásban részesíthetők körét. A magán zeneiskoláknak nincs egységes tananyaga, a képzés közvetlen célja az általános zenei nevelés, közvetett célja az OMKZ-ra való felkészítés.[31] A főgimnáziumok mintájára létrehozott állami minta zeneiskola a XX. század első évtizedében kezdi megműködését Budapesten, Budapest-Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskola néven.

Összefoglalás

A nemzeti nyelv használata, tankötelezettség (stb.) a XIX. század nagy eredménye. A nemzeti értékek így a tudomány támogatása és a felsőfokú művészeti képzés is e század vívmánya. A népművelés eszméje és az iskolai formán kívüli, a közoktatás keretében történő, de nem elitképzéssel foglalkozó alsó fokú zeneoktatás gondolata azonban nem együtt és egy időben merül fel, és nem volt olyan tekintélyes magyar muzsikus és zenepedagógus sem, aki az alsó fokú zeneoktatást szükségesnek tartotta és az ügy képviseletét felvállalta volna.

A XIX. század jelentős előrelépése viszont, hogy a Zeneakadémia megalapításával megoldott lett a zenetanárképzés, a zeneiskolai oktatás egyik feltétele. Az alsó fokú oktatás iránti igény egyik indikátora a zeneiskolának nevezett magántanfolyamok nagy száma. Ezek a zeneiskolák nem alkotnak hálózatot, egységes tananyaguk nincs.

A közpénzen történő alap- és középfokú zeneoktatás elindítása és intézményi rendszerének kialakítása (zeneiskola, felsőbb zeneiskola, konzervatórium) XX. században történik. Ez a változás egyfelől a század elejétől megnyilvánuló (és főleg az I. Világháborút követő) szociális érzékenységnek köszönhető. A közgondolkodás és a művelődéspolitika meggyőzése az elkötelezett magyar muzsikusok és zenepedagógusok (Kodály, Bartók, Fodor, Vaszy, Weiner, Ádám stb) múlhatatlan érdeme.

Irodalom, idézetek

1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról

11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről

68/1952. (VIII.17.) MT rendelet a zeneoktatás reformjáról

Mire való a zenei önképzőkör? , in A zene mindenkié, először Éneklő Ifjúság 1944. 1. szám

A közoktatás rendszere, 1. kötet, BME MPT

DOBSZAY László, Magyar Zenetörténet, Gondolat, Budapest, 1984.

Emlékkönyv, a Fodor-zeneiskola huszonöt éves jubileuma alkalmából kiadta az intézet jubiláris bizottsága, 1928.

Pedagógiai Lexikon, Akadémiai Kiadó, 1984.

Zenei Lexikon, Akadémiai Kiadó, 1984.