|
Hiszek a
közoktatási intézmények tájékoztatási kötelességének fontosságában.
Az alapdokumentumok közlésén túl, az érintettek informálódásának
biztosítását helyesnek tartom minden, az iskola életében fontos esemény
kapcsán. Ebből a megfontolásból már a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatói állására kiírt pályázat anyagának elkészítése előtt elhatároztam, hogy a benyújtási határidő lejártát követően pályázatomat az internetre helyezem. Bár ismereteim szerint ez az első alkalom, hogy egy az oktatási törvény hatálya alá eső intézmény vezetői állására pályázó interneten közzéteszi munkáját, eljárásomban nem az úttörők közé tartozás szándéka vezet: ez meggyőződésemből és a pályázatomban írtakból következik. Köszönöm
mindazok fáradtságát, akik elolvasták munkámat és a jövőre nézve
értékes tanácsokkal láttak el. A hiányosságok és az esetleges apróbb tévedések ellenére a pályázatra benyújtott anyagom gyakorlatilag változtatás nélkül teszem elérhetővé. Két hét felkészülés és tíz napnyi gondolkozás után 2005. október 13-án így láttam az iskolát és így terveztem a tennivalókat.
|
