BEVEZETÉS
A kritika elemi szabályai szerint kevésbé sikerült műveknek nem csinálunk propagandát. Hogy az alábbiakban mégis górcső alá kerül Sík Zoltán "MIDI alapozás" és Gerényi Gábor "MIDI protokoll" című, egy kötetbe fűzött munkája, annak nem a hibákon való csámcsogni-vágyás az oka. A zeneoktatás hatékonyságáról, az elkerülhetetlennek vélt változtatásokról és az új eszközök irányába való nyitásról polémizáló zenepedagógus-társadalom számára jelenség értékű ez a könyv.

Amikor rendkívül sok fiatal érdeklődik az elektro-akusztikus hangszerek és a számítógép iránt, erről sem a zeneiskolákban nem tanulhat, sem a zeneműboltokban nem kap megfelelő anyagot az ismerkedéshez. Ebből a szempontból kifejezetten üdvözlendő ez a könyv, hiszen a numerikus hangszerek és zenei alkalmazású berendezések egymás közti kommunikációja, valamint az idevezető technológia történetének témájában -tudomásom szerint- egyedülálló a magyar könyvpiacon. A Pixel Graphics kiadásában, 1992-ben jelent munkával kapcsolatban ezzel ki is merült minden dicséret.

Rajongásmentes véleményemet alátámasztandó, megvizsgálni ajánlom, hogy a zene és technológia témakörhöz tartozó könyv (valószínűleg műszaki végzettségű) szerzői miképp nyúlnak a fiatalok jórészét érdeklődő témához, s zenei-, metodikai- és pedagógiai felkészültségük hogyan segíti őket az ismeretek könnyen elsajátítható előadásában.

2. FORMA ÉS TARTALOM
Sík Zoltán és Gerényi Gábor nem állítja munkájáról, hogy az tankönyv lenne. Mégis, mivel ismereteket ad, joggal feltételezzük, hogy azt átgondolva és felelőssége tudatában teszi.

2.1 A szerzők nem az egész könyvet jegyzik közösen, mindegyikük egy-egy "félkönyvet" írt. Közös koncepciójukat a mély ismeretek közlésétől való tartózkodásban és -az anekdotázó stílussal összhangban-, az ismeretek mélységi kibontásáról való lemondásban sommázhatjuk. Ezt az "együttműködést" leszámítva, nem sikerült a másik munkáját harmonikusan kiegészítő anyagot létrehozniuk. Az elkészült szövegek egyeztetését is elmulaszthatták: az előforduló ismétlésék, ill. a sehol meg nem magyarázott terminusok átgondolatlan munkára vallanak.

2.2 A szándékosan "jópofára" vett hang önmagában nem kifogásolható -bizonyára a téma súlyához ez illik, és ezt sóvárogja az olvasóközönség-, ha az adatközlés formája szigorúan ellensúlyozná a könnyed hangvételt. Ez elmarad.

2.2.1 A fejezetek szerkezettelenek, az olvasót és a tanulni vágyót nem vezetik. Az összefolyó anyagban nehéz a tájékozódás. Kiemeléssel Síknál egyáltalán nem találkozunk. Gerényi ugyan megpróbálkozik vele, de a vastag betűs címek és alcímek (és egyáltalán, a címek, alcímek, belső tagolások) kiemelésének következetlenségei nála szemet- és értelmet zavaró elrendezéshez vezetnek.

2.2.2 Síknál az illusztráció jórészét különböző cégek reklámfüzeteiből szkennelt, silány nyomdatechnikájú hangszerfotó teszi ki. Gerényi hat képet közöl, ebből kettő Sík munkájából ismerős, a többi méretes szabvány-logó és elektronikai illusztráció. Miértjüket csak találgatni lehet. A vásárló jobban járt volna, ha a megértést segítő, okosan kidolgozott ábrák közreadásában buzgólkodnak az alkotók.

2.2.3 Az áttekintést és újragondolást segítőtáblázattal vagy összefoglalással sehol nem segítenek a szerzők. Ezt különösen a MIDI kódok ismertetésekor sajnálhatjuk. (Az oldalakat betöltő General MIDI-hangkészlet és a kontrollerek azonosítóinak a könyvbe másolása előtt értetlenül állunk.)

2.2.4 Egy technikai fogalmakban és témákban bővelkedő szakkönyvtől joggal várhatnánk tárgymutatót és szószedetet. A MIDI-könyv szerzői ilyet nem készítettek. Ezek hiányában vagy megértettünk és megjegyeztünk mindent, már az első olvasásra - amit sokszor akadályoz a hangvétel és a zavaros fogalmazás -, vagy kínlódunk az adat-visszakereséssel; így ez a könyv (információtár) tanulás céljára (munkakönyvként) nehezen használható.

2.2.5 Megjegyzendő, hogy főleg Síknál előforduló közönségre-kacsintó "kiszólások", rossz poénkodásnak hatnak. Különösen bosszantóak, amikor valamilyen adat után kutatva újra és újra találkozni kell velük.

3. NYELVEZET
A mű nyelvezete: olyan amilyen. Az elektro-akusztikus hangszerekről és a mikro-informatikáról értekezve nehéz lenne szépirodalmi magaslatokra törni. Ez igaz. De a köznyelvből átemelt fordulatokon, a germanizmus-záporon és fésületlen mondatokon mégiscsak csodálkozunk.

3.1 Az idegen szavak magyarázatát sem beszélték át a szerzők. Míg egyes kifejezések megfejtését csak oldalakkal később kapjuk (pl. Síknál: analóg, felharmónikus), másokéval örökre adósunk maradnak a szerzők. (pl. Síknál: moduláris felépítés, kontroller; Gerényinél: protokoll, topológia, valós idejű zenei előadás, implementálás, haxadecimális, inzertálás stb.)

4. SZAKSZERŰSÉG
Az ismeretterjesztő irodalom mindenkori dilemmája a szakszerűség és a (köz)érthetőség. Az elektro-akusztikus és numerikus hangszerek története és működése terén, majd a MIDI ismertetésben -véleményem szerint- nem szabadna ilyen alacsonyra helyezni sem az elvárt, sem a közölt ismeretanyag mennyiségét is azok szintjét. Nem lenne csoda, ha a könyvet elolvasókban nagyobb homály támadna, mint a 300 forintnyi befektetést igénylő felvilágosító irodalom áttanulmányozása előtt.

4.1 "Evezzünk egy kissé sekélyebb vizekre" -kezdi a zenei hangokkal foglalkozó fejezetét Sík Zoltán. Hogy a sekélység valójában hol található, annak megítélését az olvasóra bízom, amikor -minden kommentár nélkül- közreadom a Kodály országa egy részének, századvégi zenei műveltségét tükröző alábbi néhány mondatot.

4.1.1 "Ha ez eddig érthető volt, akkor már nem kell sok annak megértéséhez, hogy egy oktávot a zenében nyolc egész hangra osztanak fel (C, D, E, F, G, A, H, C). Most jön a meglepetés. Normális ésszel az ember azt gondolná, hogy nyolc egészhang megfelel tizenhat félhangnak. De nem ám a zenében; ott azért is csak tizenkettő. Ezt egyszerűen beláthatjuk, ha leülünk a zongora elé (...) és megnézzük, hogy nincs bármely két fehér billentyű között egy fekete (...)"

4.1.2 "A kvintből viszont csak egyféle van, a tiszta kvint. Ha ránézünk a zongorabillentyűzetre, megtudjuk miért, csak próbálgatni kell."

4.1.3 "A kottaírást, akárki találta is ki, öt párhuzamos vízszintes vonal megrajzolásával kezdte."

4.1.4 "Az igazsághoz hozzátartozik, hogy létezik még egy kulcs, a C-kulcs, amelyet egészen régi zeneművek kottáin lehet csak látni, de ezt a kulcsot ma már nem használják, bár ennek volt a legtöbb értelme, ugyanis ezt oda lehetett tenni a vonalakon, ahová az ember akarta, és az egyvonalas C hang helyét adta meg."

4.1.5 "Az előbbiekből következik, hogy más-más kulcsnál a hangok helye is máshol van, méghozzá a vonalakon és a vonalközökben kizárólag a zongora fehér billentyűinek megfelelő hangok kapnak helyet, a fekete billentyűknek megfelelő hangokat pedig az adott fehér billentyűs hang elé tett kereszttel (...) jelöljük."

4.1.6 Szemléltető ábra a cressendo-decressendo megértéséhez:

4.1.7 "....az előjegyzés azt adja meg, hogy milyen lesz az elkövetkezendő zenedarab üteme".

4.2 A rövid és velős szolfézs órát Sík a következőkkel zárja: "Azt hisszük, elsőre ennyi elég ahhoz, hogy az ember egy életre megutálja a kottaolvasást, illetve meg se próbálja megtanulni (...) Hála istennek, manapság egyre kevesebb szükség van a kottára; bárki használhat dalszerkesztő programot úgy is, ha minderről fogalma sincs."

5. AJÁNLÁS
A magyarországi rablókapitalizmus bűzvirágai bizony gyakran késztetnek fintorgásra: a virágzó tanfolyam- és ismeretterjesztő-irodalom tengerben a Beckmesserek vígan lubickolnak. A Sík-Gerényi MIDI-köny kapcsán arra a veszélyre szeretném felhívni muzsikustársaim figyelmét, amit a zeneoktatási-piacnak a zenei-informatika terén mutatkozó réseibe betömörülni kész, zenei- és zenepedagógiai felkészültség nélküli (egyébként bizonyára kiváló képzettségű) mérnökök jelenthetnek. Elgondolkozhatunk azon is, hogy milyen lesz az, amikor a zeneoktatásban (zenei ismeretterjesztésben) csak a haszon vezérlő elve lesz az úr: az igénytelenség mocsarában ugyan, de garantáltan tömegesen dagonyáznak.

Az elektro-akusztikus hangszerekkel és azok zeneiskolai oktatásával szemben sokakban erős fenntartások élnek. Míg a kortárs és félmúlt elektro-akusztikus zenéjének mesterművei kevéssé ismertek, a könnyűzene fantáziátlan (általában az olcsó automatizmust kínáló numerikus berendezések segítségével) "komponált" rágógumi-zenéi mélyen a közízlésbe égnek. Ez elriaszt a technikától. Szeretnénk meggyőzetni, de a bizonyító munka, ha jó, általában kevessé ismert (pl. Kalmár Gyula, Keuler Jenő, Kósa Gábor, Tősér Dániel és mások munkássága), ha pironkodni kéne miatta, nagy példányszámban megjelenik.

A számítógép és a MIDI hangszerek iránt komolyan érdeklődő zenészek/zenetanulók bizonyára örülnének egy -akár olvasmányos, de haszonnal forgatható- kézikönyvnek. A MIDI alapozás és MIDI protokoll című munka nem ilyen könyv. Jó szívvel csak azoknak ajánlom, akik a gépekben a tanulást, szorgalmat, tehetséget kiváltó csodaszert keresik.

(1995.)